Most zöldségeket beszélek

  • 2012.02.20.
  • 3

Vagyis inkább zöldségekről - sőt, még inkább zöldség alakú tortákról.Kedves ismerősöm Piroska, amikor legutóbb járt nálunk, említette, hogy hivatalosak egy születésnapi partira és arra gondoltak, hogy egy különleges tortával lepnék meg az ünnepeltet. ...rögtön levettem ám a szándékot, hogy ez erősen célzásértékű volt, mégpedig finoman jelezte, hogy tortát fogok nekik készíteni! Mégpedig a paradicsomok és kígyóuborkák témakörében! :)Néhány napja csörgött is, hogy akkor vasárnap lesz aktuális a torta, tulajdonképpen rám bízta a belsejét és a külsejét is, a méretét tekintve pedig olyan 20 szelet körülit lőttünk be.A formatortáknál mindig ott van az izgalmas feladat, hogy akkor milyen formájú és mennyi piskóta kell hozzá? Azt se szeretném, hogy sok sallang maradjon, mert nálunk az nem fogy el. Az én drága családom nem különösebben hatódik már meg a finomságoktól...Amit még nagyon imádok a formatortákban, amikor életnagyságban lehet valamit elkészíteni! Persze itt már vannak kompromisszumok, mert a legtökéletesebb piskóta-krém-bevonóanyag arány szerintem egy klasszikus kerek tortában van. Amikor idomulni kell egy adott formához, akkor ez az arány felborul, a bevonóanyag és néha a piskóta is relatív több lesz, értelemszerűen a töltelék kárára. De valamit valamiért, hát ez így működik minden téren! :)Szóval akkor adott a téma, uborka és paradicsom. Két uborkánál többet nem tudtam elképzelni, nehogy valami zöldséges standnak tűnjön a tortám. A paradicsomokból is négy-öt darab volt tervben, készült normál, tenyérbe illő darab, illetve egy túlméretes is! Bár el kell árulnom, hogy az uborka is már talán inkább II. osztály lenne - évekig dolgoztam egy zöldség-gyümölcs kereskedő cégnél, többek között én reformáltam a beszállítói termékspecifikációkat. A legviccesebb, hogy még azt is megszabták, hogy a kígyóuborka hány centiméter hosszan hány centimétert görbülhet! Na igen, és az összmennyiség hány százaléka térhet el, maximum 10 százalékkal - óóó, a régi szép emlékek! A lényeg a lényeg, hogy az szép vastag uborkákat készítettem!Az uborkák két szelet piskóta között egy réteg krémből álltak, a paradicsomoknál kettő és három réteg piskótát használtam, a kedvenc kókuszos-mandulás fehércsokis krémemmel! (Tudom, ezt már annyiszor ismételtem, hogy talán a könyökötökön jön ki - de én imádom, és van ennek néha gyakorlati haszna is, egy-egy jó meglepetés kisül belőle!).A bevonáshoz zöld és piros masszát gyúrtam be, már az hihetetlenül látványos volt! Az uborkákat hosszában barázdáltam (jött a mintázófa, meg a tortasimító oldala is... ). Uborkát már mindenki látott milliószor, de amikor készíted, akkor el kell rajta gondolkodni, hogy akkor milyen is? Hol gömbölyűbb és hol keskenyebb és milyen a színe és mekkora és mennyi görbület van benne. Azt vettem észre, hogy amit egyszer elkészítek tortából, azt később más szemmel nézem, mintha akkor látnám legelőször. Más részleteket fedezek benne, jobban hat az érzékeimre - nem is tudom elmagyarázni, valami egészen különleges érzés.Ezután elővettem az airbrusht és pirossal és zölddel átfújtam őket. Utána kerültek fel a paradicsom csészelevelei és kocsánya (a margaréta kiszúrót használtam hozzá és kicsit hegyesítettem a csészelevelek csücskeit).Mivel ebből még nem lett volna meg a mennyiség, így egy kisebb tortát is készítettem. Ritkán szoktam két réteg piskótával tortát készíteni, de nem akartam átesni a ló túloldalára sem. Ebből egy tálat formáltam (bevallom, ennél kicsit már elfogyott a türelmem).Szóval elrendezgettem a zöldségeket a tálcán és elégedetten nézegettem, annyira imádnivalóak voltak!A legkedvesebb tortáimmal szoktam lefotózkodni, ezt most megint nem nagyon lehetett kihagyni! Lehetett volna még mindenféle sztárfotókat berendezni, például egy jól terített reggelizőasztallal, tudom, de engem ez az oldala perpillanat nem igazán fog meg a tortafotózásnak. Majd egyszer!Werk fotó - itt látszódik, hogyan szoktam berendezni a fényképezés helyszínét is :)...arról nem is beszélve, hogy vasárnap leejtettem a fényképezőgépemet, örülök, hogy egyáltalán sikerült pár fotót összehozni vele (letört pár kütyü az ajtócskáról is, ami az elemeket tartja, konkrétan használhatatlanná vált...)! Elég rendesen szoktam ragaszkodni a dolgaimhoz (horoszkópkedvelők számára fontos infó, hogy rólam írták a bikák jellemzését...), így aztán ez is eléggé mélyen érintett. Én szeretem, nem akarom lecserélni... Igazi érzelmi hullámvölgy ez, kérem!Már nagyon vártam az alkalmat, hogy ilyen tortát készíthessek és nagyon örülök, hogy így sikerült!