Szilveszteri arany torta

  • 2012.01.09.
  • 2

A tavalyi év utolsó tortája keresztfiam édesanyjának készült, akinek december 31-én van a születésnapja. Az utóbbi években kialakult szokás szerint az új évet férjem testvérei és unokatestvérei körében köszöntjük és rendszerint úgy alakult, hogy ez egyben házavató is volt! Így Bettit minden évben felköszöntjük születésnapján.Idén nem is volt kérdés, hogy én készítem a tortát. Szerettem volna valami olyat, ami különleges, ünnepélyes, csajos és ugyanakkor szilveszteri hangulatú is. Így jött a képbe az arany szín.Az alsó torta csokis volt, a felső kettő pedig málnás. Igen, el sem tudtam volna szakadni az emeletes torta gondolatától, meg már nem is kettő, hanem három szintben gondolkodtam. Szeretem azokat az alkalmakat, amikor szabadon alkothatok. Bár ennél a tortánál már tényleg a "végét jártam", nagyon sűrű volt az előző év vége, szilveszter napjára ezzel együtt három olyan tortám volt, ami nekem kihívást jelentett. Az utolsó percig élveztem a készítését és amint elkészültem, kedvem lett volna átaludni magamat az új évbe...Szóval akkor pár szót a tortáról. Próbáltam olyan alapszínt begyúrni, ami közel áll az óaranyhoz. Az alsó szinthez használtam az új mintázómat - amit valószínűleg soha többé nem fogok használni. Elméletben jobban működik ez a minta, de tortán nem hozta a hozzá fűzött reményeket. No, de ha már rajta volt, akkor ezzel kellett valamit kezdenem - átfestettem arannyal és gyöngyöket ragasztottam rá. A középső szintet csak gyöngyökkel díszítettem. Egy vízszintes csíkot jelöltem be és végig ragasztottam a gyöngyöket. Ennek a két szintnek arany lüszterrel adtam finoman csillámló felületet. Most sem időm, sem energiám nem engedte, hogy túldíszítsem. Bár menet közben, ahogy alakult a végleges torta képe a fejemben, törekedtem arra, hogy ne legyen túldíszített. Hiszen a csipke, a selyemszalagok, a toll, a gyöngyök és maga a csillámló arany szín együtt könnyen giccsbe hajolhat. Remélem, sikerült elérnem a célomat.A legfelső torta szándékosan lapos, egy aranyra festett, fényes alapot képzeltem el, ami kiemeli a tollakat. Szeretem a szimbólumokat, ha nem is mindig fejtegetem ki, de általában minden tortában van ilyen. Itt a tollak a tűzijáték jelképei, az arany és a gyöngyök pedig a pezsgőt és a buborékokat jelenítik meg. A középső szint egyértelműen a nőiességet jelképezi, az arany szín, a csipke és egy gyöngysor, azt hiszem ilyeneket csak egy vérbeli nő tud viselni úgy, hogy a végeredmény ne legyen közönséges. (Hű, most jut eszembe, hogy mennyire imádtam az irodalomórákon a vers elemzéseket írni!)Imádtam ezt a tortát is, imádtam elkészíteni és még inkább élmény volt az összeállítás. Válogatni a szalagokat, odailleszteni a csipkét! A tollak eredetileg fehérek voltak, azokat is megpepecseltem egy kis arannyal, nagyon kellemes árnyalatú lett és összhangba került a többi színnel.Nagyon-nagyon szeretem a tortákat, minél többet készítettem, annál inkább rajongok értük! Kristálytisztán emlékszem, hogy egy éve még mennyivel amatőrebb voltam és el nem tudtam volna képzelni, hogy egyszer ilyen tortát készítsek. Azóta még szebb tortákról álmodom és jóval magasabban van a léc.Szilveszter az én életemben is egy olyan pont, amikor elgondolkodom, hogy akkor hová is tartok és mit is akarok. Az én életemben a torta és ez a blog egy külön fejezet, egy nagyon fontos fejezet. Vannak elképzeléseim és az sem igaz, hogy csak sodródnék az árral. De nem tudom mindenre a választ, csak érzem, hogy szükségem van erre az alkotó tevékenységre. Amikor tortázom, az olyan, mint egy megvalósult álom. Hogy az álmok milyen irányokat vesznek, azt pedig nem lehet előre meghatározni, az álmokat meg kell élni. Amikor jót álmodtál és reggel mosollyal ébredsz és az egész napod szép tőle, bár nem is tudod, miről szólt ez az egész pontosan. Szívből kívánom mindenkinek, hogy megtalálja azt az időtöltést, ami feltölti, amiből pozitív energiákat meríthet, amitől egyszerűen több lesz.