Cukkinilepény

  • 2020.04.07.
  • 6

Ebben a szénhidrátmizériában sokkal nehezebb kitalálni, hogy mit egyen az ember, mint egyébként, pedig eleve sem egyszerű...Most is itt kuksoltam egész délután, és ezen törtem a fejem. Végül eszembe jutott a hűtőszekrény aljában kallódó cukkini, elhoztam a konyhába, ismét megmostam (szigorúan átmosunk mindent, ami bekerül a háztartásba). Ez az idő elég volt arra, hogy egy szép, pirult lepényt belsőmozizzak, és kitalálja, hogy ehhez lereszelem a cukkinit.Hozzávalók:25 dkg cukkinipici fokhagymaborssó2 tojás5 dkg zabpehely, durvára őrölvekevés zsiradékkevés reszelt sajtAzzal kezdtem, hogy 2 tojást felvertem és elkevertem benne a sót és a zabpelyhet.A durvára reszelt cukkinit kicsit megpároltam úgy, hogy tettem hozzá kevés fokhagymát és őröltem rá borsot. Ezt kicsit "megkacifántoztam", mert áttettem egy tányérra, hogy kissé meghűljön.Amikor már nem volt forró a cukkini, összekevertem a tojásos masszával és beleöntöttem az újraforrósított serpenyőbe, de a lángot azonnal le is vettem takarékra (én gáztűzhelyt használok). Kb. 3-4 percig hagytam, hogy piruljon. Akkor megemeltem egy spatulával, és átfordítottam. A tetejére rászórtam a reszelt sajtot, mert amíg a másik oldala is megsült, szépen ráolvadt.A fele elég volt nekem vacsorára, a többi részét holnap fogom megenni.