Flódni

  • 2018.12.25.
  • 2

Évek óta nézegetem az egyik FB csoportban Kempfner Zsófia gyönyörű flódnijait, és minden decemberben elhatározom, hogy megcsinálom. Az idén végre tényleg meg is tettem. Zsófia nagyon kedves volt, felhívott engem és nagyon sokat segített, minden érdemes praktikát elmondott nekem. Ezúton is köszönöm! :) Beszélgetésünkből az derült ki, ami az én szívemnek nagyon kedves: semmi nem szentírás, kedvünkre alakíthatjuk bizonyos kereteken belül a süteményt. Így a dió- és a máktöltelék végül Winter Viki bejglitölteléke nyomán készült, az almatöltelék
a mi almáslepényünké
(csak borral is ízesítettem),
a szilvalekvár pedig
a mi szilvalekvárunk.A recept (ahogyan végül én csináltam):Először a töltelékeket csináltam meg, hogy a főzötteknek legyen ideje kihűlni.Máktöltelék:20 dkg darált mák12,5 dkg kristálycukor0,5 kávéskanál őrölt fahéjfél citrom lereszelt héja (kezeletlen citrom)2 evőkanál baracklekvárkb. 7-8 cl borDiótöltelék:20 dkg darált dió12,5 dkg kristálycukor0,5 kávéskanál őrölt fahéjfél citrom lereszelt héja (kezeletlen citrom)2 evőkanálnyi baracklekvárkb. 7-8 cl borMindkét esetben beleöntöttem egy lábasba a cukrot, ráöntöttem a bort, és lassan összeforralta, vigyázva arra, hogy ne kezdjen el karamellizálódni. Amint elolvadt a cukor, lekapcsoltam alatta a lángot és belekevertem a hozzávalókat, a baracklekvár kivételével. Amikor meghűlt, annyi baracklekvárt kevertem bele, hogy kényelmesen kenhető, illetve elteríthető legen majd a tésztalapokon.Almatöltelék:1 kg reszelt alma2 evőkanálnyi cukor2 kávéskanálnyi fahéj1 dl-nyi borMindezeket összekevertem egy tálban és addig állt, amíg a süteménykészítésnek abba a fázisába értem, amikor bele kellett tenni a tepsibe.
Szilvalekvár:kb. 4-5 dl-nyi, kenhető állagú (ha nagyon kemény, langyos vízzel kenhetővé lehet tenni, vagy össze is lehet forralni)A tészta hozzávalói:50 dkg liszt25 dkg vaj5 dkg porcukorannyi bor, hogy könnyen gyúrható, nyújtható tésztát kapjunkA kenéshez:1 db tojás, felverveA hozzávalókat összegyúrjuk, 5 részre osztjuk, és egyenként kinyújtjuk (persze nem előre, mindig akkor, amikor az előző tölteléket elsimogattuk). Zsófia tanácsára az első lapot nagyobbra hagytam, így az követte a tepsi vonalát, és jól megtámasztotta alulról az egész cuccot. Ez egy kb. 32x19 cm-es tepsibe való adag, lényeges, hogy vékonyak legyenek a tésztalapok.Amikor kész lettem a tészta 5 részre osztásával, megliszteztem a gyúrótáblát, és körberajzoltam a tepsi alját (mindig így szoktam, ha lapokat sütök, mert így megfelelően tudom kontrollálni a lapok méretét), és elkezdtem kinyújtani a lapokat.A sütőpapírral bélelt tepsi aljára fektettem az első lapot, eligazgattam, hogy egy kicsi pereme is legyen, jól lenyomkodtam a tenyeremmel és nagyon alaposan eloszlattam rajta a máktölteléket. Jól le is lapogattam, hogy a lehető legegyenletesebb és legtömörebb legyen. Attól tartottam, ha nem így teszek, akkor esetleg a szeletelés során elcsúszik majd, hiszen nagy súllyal kell majd megbirkóznia.Aztán jött a második lap, szintén körülrajzolva a lisztben a tepsi, aztán vékonyra nyújtva a tészta, jól lelapogatva, utána a diótöltelék, alaposan elegyengetve és óvatosan lelapogatva.A harmadik lap ugyanúgy, mint az előzőek. Szétterítettem rajta az alaposan kifacsart almatölteléket (hozzá tartozik az igazsághoz, hogy egy keveset kihagytam belőle, a vélt szétcsúszásveszély miatt, de utólag úgy vélem, kár volt), jól elegyengetve, lelapogatvaA negyedik lapra került a szilvalekvár.Az ötödik lappal befedtem, jó alaposan lenyomkodtam, majd bekentem tojással. Ezt követően nem mertem villával szurkálni, mert attól tartottam, ha nagyon belenyomom, szétszakad a tészta, ha meg nem szúrom mélyre, akkor... Szóval, hogy nézett volna ki életem első flódnija robbantva... Ezért fogtam egy őskövület fém harisnyakötőtűt (1983-ban vettem Szerencsen), és azzal szurkáltam meg. Hááát, mit mondjak, legközelebb hústűvel szurkálok inkább, hogy ne ilyen komoly (by Gáspár Zsuzsa :D ) lyukak legyenek.140-151 fokon sütöttem, 2,5 órán át.Úgy vélem, szép is lett, de az biztos, hogy nagyon-nagyon finom.felülnézet, komoly lyukakkala nagy szélteszt :D soha nem teszek olyan süteményt az asztalra, aminek nem vágom le a szélét, azonban ezek a levágott darabok a legkedvesebb csemegéinkszeletelés közbena végeredmény