Tök röhej. Olyan sötét ez a lakás (nem bírok az uram környezettudatosságával hál'istennek, így nekünk mindig is az ő "erdői" lesznek az öko légkondícionálóink, de ezektől sötét van és árnyékok mindenütt...), hogy a tegnap reggelire csinált padlizsánkrémről nem tudtam normális képeket csinálni. Éjszaka fényképeztem le a maradékot (az étkezőasztal feletti fényforrás úgy tűnik, esténként majdnemcsodákra is képes, nem csak átlagvilágít), amit utálok, mert ezt az egész blogolást
nem azért találtuk ki, hogy műképeket csináljak, hanem azért, hogy egyszerűen lefényképezzem azt, amit eszünk, akkor, amikor esszük, és úgy, ahogyan esszük...
NADE, nem veszett ám kárba, megettem azt a kis szendvicset, aztán még ettem egy kis rántott harcsát is...Tavaly, ebben a blogbejegyzésben már vacakoltam az ellen, hogy bárki is kategóriákat állítson "az igazi padlizsánkrém" szószólójaként. Most ezt újra megerősítem, mindegyik igazi, bárhogyan is csináljuk, és mindegyik másképp és más miatt finom.A mostani esetében, a szinte szenesre sütött padlizsánról leszedtem a héját. A padlizsánbelsőt összevagdaltam, és beletettem egy tálba. A héjdarabok belső oldaláról lekapargattam a finom füstös részeket, azt is, és a keletkezett „levet” is hozzátettem a „vagdalékhoz”. Rátettem egy nagy csipet sót, őröltem rá borsot, nyomtam hozzá majonézt (ez most bolti volt), Szórtam rá összevagdalt medvehagymát és apró kockákra vágott kápia paprikát, azután alaposan összekevertem az egészet.na, és az elülső erdő, különböző viszonyok között és különböző nézetekbőltélena 2017.04.19-i havazásbanegy évvel ezelőtt esőben