Sült oldalas és paradicsomos káposztafőzelék

  • 2017.10.07.
  • 1

Hááát, tegnap még nehezen tudtam elképzelni, hogy ma lesz erőm főzni...Már egy hete folyamatosan dagadt az arcom. Olyan mértékű gyulladás keletkezett az egyik fogamban, hogy a fájdalomtól esetenként még gondolkodni is nehéz volt. Tegnap aztán a lelkem is belepusztult, amikor a körpanoráma röntgen eredményét úgy kommunikálta a doktornő, hogy egy tökéletes formájú, tökéletes külső állapotú fogsorral rendelkező ember részére annál rosszabb hírt mondani nem lehet, minthogy mindkét fogsorán nagyon vissza van csúszva az ínye, és az összes fogával így fog járni, mint ezzel, mert ennek a mostani helyzetnek nagy valószínűséggel foghúzás lesz a vége, mivel egyáltalán nem reagál a gyulladás az antibiotikumos kezelésre... most belevágok még egy adag antibiotikumba, úgy, hogy közben folyamatosan fájdalomcsillapítózom, azt remélve, hogy mégis elmúlik a gyulladás, és nyer egy pár hónapot a jobb hatos fogam, ami egyébként egy másikkal egyetemben mozog is... Most délutánra viszont lejjebb ment a dagadás, és a fájdalmam is csökkent, úgyhogy bizakodó vagyok. A bizakodás mellett azzal is vigasztalgatom magam, hogy az öregasszonyosodás része ez, és még mindig jobb megöregedni, mint nem...Kitaláltam, hogy oldalast sütök, mert azzal nem lesz sok gondom, rázárom a sütőajtót és folytatom a szenvedést meg a kétségbeesést. Így is lett. Amiből készült:egy szép darab oldalas3 vagy 4 félbevágott vöröshagymakevés köménymagőrölt bors1 fej fokhagymadurva szemű só3 evőkanálnyi zsírA sütőedény alját kikentem a zsírral, megszórtam durva
szemű borssal, köménymaggal, a héjastól elfelezett vöröshagymákat a vágási felületükkel lefelé beleraktam, közé szórtam a fokhagymagerezdeket, ráfektettem az oldalast, szórtam sót a tetejére is, őröltem rá borsot is, öntöttem alá egy fél pohárnyi vizet, letakartam és kb. 4,5 órán át sütöttem 120-130 fokon, az harmadik harmadában már nem volt letakarva.Főztem hozzá paradicsomos káposztafőzeléket. Ez korábban nem volt szokás, de amióta mégis, azóta szeretjük. Igaz, évi 1-2 alkalommal csinálok, így ráunni valószínűleg nem fogunk.Hozzávalók:1 kisebb fej káposzta negyedelve, vékony csíkokra vágva1 liter paradicsomlé1 liter paradicsompüré2 kisebb fej hagyma vékony szeletekre vágvakevés őrölt kömény (én mozsárban zúzom, úgy jobban kijön az íze)só2-3 evőkanálnyi liszt2-3 evőkanálnyi olajA káposztát és a hagymát beletettem egy fazékba, rászórtam a sót és a köményt, felöntöttem a paradicsomlével és annyi vízzel, ami éppen ellepte. Én soha nem főzöm csak vízben, mert az a fixa ideám, hogy abban megpuhul a káposzta, a paradicsom savassága pedig segít, hogy ropogós maradjon.Amikor megfőtt a káposzta, világos rántást készítettem a lisztből és az olajból, felöntöttem hideg paradicsompürével, belezuttyantottam a főzelékbe és már csak egy picit forraltam, hogy ne legyen liszt ízű és besűrűsödjön.Nna, és mi történt este? Az én vegetáriánus elsőszülöttem megkóstolta a főzeléket, és ráeszmélt, hogy finom. Most már tudja, hogy az "előző életében" a hús miatt nem ízlett neki. El is csomagoltam belőle egy dobozzal, gombafasírttal fogja hétfőn ebédre megenni.