Sajtok, sonka, paradicsom, tészta

  • 2017.10.01.
  • 9

Az történt, hogy pár hete vettünk egy zacskó tortiglionit. Korábban soha nem főztem még ilyen tésztát, de ezennel szakítottam ezzel a hagyománnyal, mert nincs mit kertelni, nagyon tetszik. A spirálba hajló bordák nagyon helyes szószgyűjtő csatornák, na de nem ez varázsolt el, hanem a tésztacsövek átmérője. Valahogy, valamiért késztetést éreztem arra, hogy megtöltsem. Láttam benne a sonkába csavart vörös cheddar csíkokat, na de lustább és kényelmesebb vagyok én annál, hogy ilyen türelemjátékot játsszak. Nade, az elmúlt időszakban elfáradtam. A kialvatlanság okozta üresfejűségben pedig kifejezetten jól esett a kicsi sajtcsíkok gyártása, a serrano csíkozása, és mindezek tésztába tömködése. Teljesen kikapcsolt, de mondhatjuk úgy is, hogy bekapcsolt ez a pöszmögés. Aztán egy kis feketeribizli pálinka kortyolgatás után jól meg is ettük. Arra azért nem esküszöm meg, hogy normális állapotomban ismét rászánom magam erre a molyolgatásra, viszont ez az íz és színvilág máskor is megjelenik majd a konyhánkban, mint ahogyan korábban is járt már itt.Hozzávalók (kb. 6 adagnyi):50 dkg csőtészta (tortiglioni, ami közepes átmérőjű, bordázott)20 dkg vörös cheddar a tésztacső hosszához és átmérőjéhez igazított kis csíkokra vágva8 dkg serrano sonka, szintén kis csíkokra vágva3 evőkanálnyi olívaolaj 2 kisebb, finomra vágott vöröshagyma2 cikk fokhagyma500 g sűrített paradicsombazsalikomfeketebors 10 dkg-nyi reszelt parmezán
kevés vaj a sütőedény kikenéséhez még 10 dkg-nyi reszelt parmezán és ugyanannyi reszelt füstölt félkemény sajtA tésztát megfőzetem, majd szokásomtól eltérően, alaposan átmostam hidegvízzel. Ez azért volt fontos, mert nem került rá rögtön a mártás, biztosítani kellett, hogy a töltögetés ideje alatt ne tapadjanak össze a csövecskék.Ezután a sonka- és sajtcsíkokat összefogtam, majd beledugdostam a tésztákba. ez a mennyiség kb. a tésztamennyiség egyharmadába volt elegendő.Az olívaolajon a hagymákat megpároltam, őröltem rá borsot, megszórtam bazsalikommal, sóztam és felöntöttem a paradicsommal, meg a vízzel, amivel a paradicsompüré dobozát kiöblítettem. Finom, jó szagú paradicsomszószt főztem belőle, közben még egy kis vizet öntöttem hozzá.Kivajaztam egy sütőedényt, és az üres tészták harmadát beleszórtam. Meglocsoltam a fűszeres paradicsomszósszal, megszórtam reszelt parmezánnal, aztán rátettem a megtöltött tésztákat. Erre a rétegre újra paradicsomszósz és parmezán került. Beletettem a maradék tésztát, aztán a maradék paradicsomot, végül a maradék parmezánt. 180 fokos hőlégkeverésben addig sütöttem, amíg a parmezán megolvadt a tetején, és közben a tészta átforrósodott (kb. 30 perc). A tányérján mindenki szórt még rá frissen reszelt sajtot.