Reggelizz úgy, mint egy király!

  • 2015.11.08.
  • 2

Igen. Előző nap megcsinálod, másnap reggel csak kiveszed a hűtőszekrényből, és láblógatva eszegetsz. Vagy falsz... Mert olyan finom, hogy csak eszed, eszed, eszed...Hozzávalók:25 dkg-nyi brokkoli1 kávéskanál szerecsendióvirág töret6-8 szem bors2 cikk fokhagymasó 2-3 db főtt tojás1 evőkanál mustár
2-3 evőkanál majonéz (ez lehet több, vagy kevesebb, attól függ, mennyire hígat, vagy sűrűt akarsz)Azért írtam, hogy 2-3 db főtt tojás, mert egy másik ételből kihagytam 2 főtt tojás sárgáját, és ebbe a kencébe azokat, plusz 2 egész főtt tojást tettem bele, de nyilván nem jellemző, hogy kallódik a hűtőszekrényben mradék főtt tojás sárgája.Tehát:Egy lábasba öntöttem vizet, felforraltam és beleszórtam a fűszereket. Rátettem a tetejére a párolóbetétet (főzni is lehet a brokkolit, ha nincs ilyen eszközöd), beleraktam a rózsákra szedett brokkolit, lefedtem, és kb. 10 percig pároltam.Kihűtöttem a brokkolit, majd beletettem az aprítógépbe a többi hozzávalóval együtt, és pépesre zúztam.Reggelig hűlt a hűtőszekrényben, aztán reggeliztünk, mint a királyok.