Sütés nélküli és zselatinmentes gyümölcsös túrótorta

  • 2014.09.15.
  • 9

Emlékeztek még? Tavaly azt kérte Bálint, hogy a születésnapi tortája csokis is legyen, meg gyümölcsös is.Az idén azt válaszolta a kérdésemre, hogy túrós is, meg gyümölcsös is. Mivel nem csak ő öregedett azóta egy évet, hanem én is. Ez nálam azzal is jár, hogy egyre kényelmesebb vagyok, így sütés nélküli lett a torta, és persze zselatinmentes is, hiszen Viola vegetáriánus. Hozzávalók (24 cm átmérőjű):A kekszalaphoz:40 dkg finomra darált háztartási keksz 8 dkg puha vaj4 evőkanálnyi porcukorkevés tej (épp csak annyi, hogy összeálljon a kekszmassza, de ne ázzon el)A túrókrémhez:7 db nektarin2 evőkanál méz 75 dkg túró4 evőkanálnyi vaníliás porcukor1 bio citrom lereszelt héja 3 dl tejszínhab5-6 evőkanál útifűmaghéjA tetejére:1 fürt fehér szőló1 fürt piros szőlő10 dkg 60%-os étcsokoládé (nem raktam rá mindet, de egyrészt azt is lehetne, másrészt nálunk a visszadermedt maradék étcsokoládé is elfogy)Legelőször mézkaramellás nektarin lekvárt főztem úgy, hogy a mézet egy lábasban karamellizáltam, 4 db gyümölcsöt felszeleteltem, rátettem a karamellára és összerotyogtattam, majd egy krumplinyomóval összenyomtam, de csak annyira, hogy kissé darabos maradjon.Amíg a lekvár az udvaron hűlt, elkészítettem a torta alapját és a túrókrémet.Először a tortalaphoz valókat összegyúrtam és egy sütőpapírral kibélelt tortaformába nyomkodtam. Alaposan lelapogattam a tenyeremmel, hogy megfelelő tömörségű legyen, jól összeálljon.A túrót aprítógépben összekevertem a porcukorral és a citromhéjjal, majd felvertem a tejszínhabot.A túrókrémbe egy fakanállal belekevertem a lekvárt.A felvert tejszínhabot egy habverővel belekevertem a krémbe, és hozzáadtam az útifűmaghéjat, majd a maradék 3 db felkockázott nyers nektarint. Mivel az útifűmaghéj gyorsan duzzad, hamar el tudtam kezdeni formázni.Az urammal betetettem a tortaforma belső oldalára egy sütőpapírból készült csíkot, hogy majd amikor lebontjuk a formát, szét ne szakítsa a tortát.Beleöntöttem a masszát a tortaformába és a kezeimmel megformáztam úgy, hogy a tetején legyen egy mélyedés, amiben majd a szőlőszemek elférnek. (Ezt én nem precízkedtem túl, mert úgy gondoltam, majd a szőlő és a csokoládé elvonja a tekinteteket a szabálytalanságokról. Így is lett aztán.) Amikor kész lettem, betakartam egy frissentartó fóliával, és betettem a hűtőszekrénybe, ahol kb. 3,5 órát töltött.Lebontottam a tortaformát, a papírokat és két spatulával akartam áttenni a tortatálra, de miután megemeltem, kézzel is sikerült, annyira masszív lett.
Az uram akkurátusan kettévagdalta a szőlőszemeketé és beleszórtuk az üregbe. Amíg ő a szőlőket vagdosta, én megolvasztottam a csokoládét. Mivel csak a fele mennyiségű kockát olvasztotm meg a gőz fölött, a másik fele kavargatás közben olvad bele, így rögtön betölthető egy zacskóba, aminek a sarkát kilyukasztva becsokirácsoztam a tortát. A szülinapi előételként az ünnepelt fényt evett. Azután megnéztük a torta belsejét is, és persze, jól megettük az egészet. Ezek a képek még mindig telefonnal készültek.