A mai ebéd egy része a sütőben maradt

  • 2013.08.04.
  • 4

Rosszul kezdődött ez a nap. A délelőtt felét lábfelpóckolással töltöttem, mert a reggeli készítése közben lesodortam a paradicsomkést a konyhapultról és a lábfejem épp alatta volt. Szerencsére az uram ügyes elsősegélynyújtó (tanfolyamostól, oklevelestől, lélekjelenlétestől), így viszonylag jól túl voltam rajta, pillanatnyilag csak egy nyitott kérdés van: holnap mit húzok fel. Minden pánt és csatt arrafelé leledzik.Na, miután túléltem a háztartási balesetet, megcsináltam az ebédet, ami szerencsére nem volt túl munkás.Kakukkfüves, citromos csirkeszeletkék:1 kg csíkokra vágott csirkemell5 dkg vaj2 evőkanál olívaolajpár szál kakukkfű levelei (vagy 2 kiskanál szárított)őrölt borsfél citrom levesó A felforrósított zsiradékokon a csirkecsíkokat megpirítottam, rászórtam és facsartam a többi hozzávalót, amikkel még egy pillanatig pirítottam.Fokhagymás, borsos harcsa:2 afrikai harcsafilé3 cikk fokhagymaőrölt bors5 dkg vajsóA felforrósított vajban megpirítottam a feldarabolt filék egyik oldalát, majd megfordítottam, rászórtam a fokhagymát (késsel rácsap, apróra vág), őröltem rá borsot, megsóztam. Még egyszer átfordítottam egy kicsit, és már kész is.Kuszkusz zöldségekkel2 bögre kuszkusz1 zöld kápia paprika1 piros kápia paprika3 szál lila csemegehagyma szárastólegy csíkokra reszelt sárgarépa sóbors1 evőkanál olívaolaj
Egy mélyebb tál aljába őröltem borsot, szórtam sót, beletettem a kuszkuszt, felöntöttem a kétszeres mennyiségű forróvizzel, elkevertem, letakartam a tálat.Ezután a felkarikázott, csíkozott zöldségeket forró olajon átpirítottam, úgy, hogy még ropogósak maradjanak, majd összekevertem a kuszkusszal.Sült cukkiniEz volt a legmacerásabb, ezzel kezdtem a főzést és ez lett a veszte is szegénynek. A többi pár perc alatt kész volt, a cukkini meg már félórája a sütőben, amit épp kikapcsoltam, amikor a többihez hozzákezdtem, és a végén bennmaradt a sütőben, nem ettünk belőle.A fényképezéskor azért tettem a tányérra, a mostoha sorsa ellenére.Tehát:8 db vékony cukkinisóvajkevés morzsa (most gluténmentes, Anti miatt)6 dl tejfölőrölt bors fokhagymakakukkfűA cukkinit lereszeltem, és megsóztam, ahogyan a klasszikus uborkasalátához szokás. Besóztam, majd kifacsartam, elkevertem fokhagymával, kakukkfűvel, kevés tejföllel és egy vajjal kikent, morzsával beszórt sütőtálba simítottam, a tetejére rátettem a borssal, sóval, fokhagymával elkevert tejfölt, és 200 fokon kb. 30 percet sütöttem, hogy aztán ott maradjon a sütőben az ebéd ideje alatt. :)Az uram készített hozzá finom tejfölös uborkasalátát.