Életképek

  • 2017.05.25.
  • 3

Vajon lehet-e közhelyek nélkül beszélni valamiről, amit szeretsz? A nagy írók biztosan tudnak, de én nem vagyok nagy író. Vagy azt tudom mondani, szimplán, egyszerűen, hogy imádom a tavasz illatát és hangjait, vagy megpróbálhatom érzékletes jelzőket dobálva körülírni ezt a hangulatot. Nem tudok bánni a jelzőkkel, valahogy mindig túlzásba viszem őket, és a vége egy olyan mondat lesz, ami már nem én vagyok.Azt hiszem, ezért szeretek fényképezni. Azt hiszem, többet mond el rólam, ha megmutatom az egyik fotómat a kedvenc orgonabokromról, mint ha megpróbálnám szóban elmondani, mit jelent nekem az orgonavirágzás. A gyerekkort jelenti, egy soha vissza nem térő, megismételhetetlen időszakot, mert minden évben más és más. Volt olyan év, amikor zuhogó esőben álltam a kertben, leszakítottam egy orgonaágat, és mélyeket lélegezve szívtam magamba a tavaszt. Volt olyan év is, amikor az osztályterem volt tele ezzel a virággal: volt, amikor mi szedtük, és egyszer utoljára, amikor nekünk szedték a többiek. Volt olyan is, amikor a barátnőmtől kicsit becsípve sétáltam hazafelé, és mivel sötét volt, és senki nem látott, hát loptam egy kis orgonát valahonnan.Persze nem csak az orgonával vagyok így: áradozhatnék most ugyanígy a tulipánokról, a madarak énekéről, az akácillatú tavaszi estékről, az eső szagáról, a folyópart csöndjéről, de nem fogok. Mert nem tudok. Ezért is vannak az Életképek.

Címkék

Fotózás