A Tordai-hasadék

  • 2017.04.23.
  • 9

Imádok a hegyekben lenni. Igazi alföldi kislányként mindig óriásit dobbant a szívem, amikor a zötyögős kirándulóbusz ablakán először pillantottam meg a hegyek kékesszürke sziluettjét a távolban. Bár már nem vagyok 8 éves táborozó, ez azóta sincs másként.
A húsvéti hosszú hétvége első két napját Romániában töltöttük. Azt hiszem, utoljára 11 éves koromban másztam hegyet, s azóta is kimerül abban mindennemű sprottevékenységem, hogy szeptember óta minimum heti egyszer próbálok jógázni... Mondok jobbat: rendes sportcipőm sem volt, így azt is most vettem kb. életemben először :D A Tordai-hasadéknál voltunk egyébként, ahol eddig még soha nem jártam, viszont biztosan visszajövök még néhányszor, mert csodaszép - és meglepően közel van hozzánk. (Berettyóújfalutól kb. 3,5 óra autóval).A patak mentén is van néhány meredek, vagy veszélyes rész, de ott szinte pihentető volt végigsétálni. Utána viszont, amikor kiértünk a tisztásra, jobb oldalt követtük a piros turistajelzést a hegy tetejére. Lentről valahogy nem tűnt túl meredeknek, viszont pár perc után már majdnem kiköptük a tüdőnket - vissza mégsem fordulhattunk :D Így felcipeltük magunkat teljesen a hegytetőre, hogy a másik oldalon ugyanilyen meredek lejtőn, a száraz avaron csúszkálva, botladozva,
káromkodva leereszkedjünk. Persze mindez megérte, mert ilyen gyönyörű látvány ritkán tárul a szemünk elé. Soha májkrémes kenyér nem esett még annyira jól, mint az, amit ott majszoltam el a hasadék fölött.Minden hónapban el tudnék viselni egy ilyen hétvégét, esténként szalonnasütéssel a hegyek lábánál, miközben csak a patak zúgását és a madarak énekét halljuk. Istenem, ilyenkor érzem igazán, hogy élek.