Tiramisutorta gyümölcsökkel

  • 2016.06.04.
  • 4

Viktor körülbelül kapcsolatunk legeleje óta egy tiramisutortáért nyaggat engem - a múlt héten pedig, a 24. szülinapjára végre meg is sütöttem neki :) Eddig nem igazán készítettem ezt az édességet torta formájában, így kicsit aggódtam, milyen lesz a végkimenetel. Az eredeti tiramisu krémjének ugyanis állnia kell ahhoz, hogy valamennyire masszív legyen, ám még úgy is inkább habkönnyű az állaga, és nem az a tipikus krém, amivel tortát lehet tölteni. Zselatinnal nem szerettem volna kísérletezni, mert őszintén megmondom, fogalmam sincs róla, hogyan reagálna rá a tojáshab (ti esetleg próbáltátok már?). Így hát döntöttem, és a formázhatóságra, illetve a hőségre való tekintettel kihagytam a krémből a tojást, hiányát pedig bogyós gyümölcsökkel kompenzáltam.Hozzávalók+ a piskótához (22 cm-es tortaforma esetében): 5 tojás, 5 ek. cukor, 4 ek. liszt, 1 ek. cukrozatlan kakaópor+ a krémhez:
2 doboz (500 g) mascarpone krémsajt, 5 evőkanál porcukor, 3,5 dl Hulala habtejszín+ az összeállításhoz:
8-10 db babapiskóta, 3 dl feketekávé, 1 teáskanál rumaroma, kakaópor+ a díszítéshez: 1,5 dl Hulala, kakaópor, gyümölcsökElkészítésA hozzávalókból piskótatésztát készítünk a szokásos módon: előbb szétválasztjuk a tojásokat, majd a sárgájákat a cukorral habosra keverjük. Ehhez adjuk hozzá a lisztet és a kakaóport. Külön tálkában kemény habbá verjük a fehérjéket. A fehérjehab kis részét (kb. egyhatodát) hozzákanalazzuk a sárgájás masszához, s lendületes, erőteljes mozdulatokkal elkeverjük - így a tészta fellazul annyira, hogy a maradék fehérjehabot rendkívül könnyedén fel tudja venni, anélkül, hogy az összetörne.
A piskótatésztát két lapban sütjük ki, sütőpapírral bélelt 22 cm-es tortaformában, alacsony fokozaton - kb. 10-15 percig, vagy tűpróbáig. A sütőből kivéve fejjel lefelé kiborítva, papírtörlőn hűtjük a lapokat.Amíg a lapok kihűlnek, elkészítjük a krémet: ehhez a mascarponét elkeverjük a porcukorral, majd lassanként hozzáadjuk a már korábban, kézi mixerrel kemény habbá vert tejszínt.A torta összeállítása következik: a két piskótalapot előbb meglocsoljuk frissen főtt kávéval. Az alsó lapot megkenjük egy adag mascarponés krémmel, majd a maradék kávéba 1 teáskanál - vagy ízlés szerint kevesebb - rumaromát keverünk. Ebbe néhány másodpercre belemártjuk a babapiskótákat, majd az első krémrétegre rakosgatjuk őket (lesz olyan, amelyiket ketté kell törni). A babapiskótákat meghintjük jó minőségű, cukrozatlan kakaóporral, majd ismét befedjük a mascarponés krémmel. Erre jöhet a második tortalap.A maradék (1,5 dl) tejszínt kemény habbá verjük: ezzel vonjuk be a torta tetejét és oldalát. A süteményt ezután hűtőszekrénybe tesszük néhány órára (vagy akár egy egész éjszakára), hogy az ízek összeérjenek, s a babapiskóták megfelelően felpuhuljanak.
Tálalás előtt a torta tetejét vastagon meghintjük kakaóporral, s ízlés szerint megpakoljuk mindenféle gyümölccsel - én például epret, málnát és áfonyát választottam.
Nektek hogy tetszik ez a recept?Ti milyen krémmel készítitek a tiramisutortát? :)