Velős csontot nem minden nap vesz az ember, hiszen ennél zsírosabb, nehezebb étel (mint minden velő) kevés van. Ugyanakkor ennél finomabb, kulinárisabb étel sincsen kerek e magyar honban. Gondoljunk csak Szindbád idevonatkozó jelenetére, amely Huszárik Zoltán zseniális rendezését és Sára Sándor képeinek költőiségét idézi meg (érdemes az egész jelentet végignézni, milyen komótosan, az időt rászánva étkeztek anno. Irigylésre méltó, főleg ha figyelembe vesszük a mai rohanó étkezéséket)

De térjünk vissza az én velőscsontomra. Ha jóban vagy a henteseddel, mert ugye ajánlott egy saját bejáratú hentesnek lennie, akkor ha időben szólsz, akkor olyan szép csontot kapunk,amiben gazdagan van velő. A csontleves, amely belőle készül, rövid lével, sok zöldséggel, maga a csoda. Ehhez jófajta cérnametéltet kínálni szinte kötelező. Ha valaki szereti a csípős ízt úgy, mint én, annak egy cseresznyepaprika dukál még hozzá. 

És akkor térjünk rá a lényegre: mi a titka a jó velőscsontnak. Hogy ne főjön ki a levesbe, egy egyszerű trükkel lehet élni: a csont mindkét végét nyomjuk bele sóba, így tegyük be a hideg vízbe.Ha elkészült a leves, a csont megfőtt, a velő remegősen puha, akkor a leves tálalása után pirítsunk kenyér szeleteket (gm diétában természetesen gm kenyérből), majd tálaljuk a csontot. Egy határozott mozdulattal (ahogy ez a filmben is látszik), a szélesebb végét lefelé tartva üssünk rá a csont tetejére. Ha szerencsénk van, egyből kicsusszan az egész velőállomány, ha nem, akkor üssünk rá többször, sőt bele is fújhatunk, így csalogatva ki a csont tartalmát. 

A pirítósra kenve, csakis forrón/melegen szabad elfogyasztani, mert ha már kicsit is kihűl, a zsíros velő elkezd megdermedni, és ez minden, csak nem étvágygerjesztő. Ellenben a forró velős pirítós maga a mennyország. Kicsit sózzuk, én egy kis fűszerpaprikával és borssal is megszórom. Szeretek mellé tálalni valami savanyúságot, hogy ellensúlyozza a velő nehéz,testes, zsíros, ámde mennyei ízét. Ez esetben új hagymát és paprikát kínáltam hozzá. A savas ellensúlyt pedig egy pohár savanykás fehérbor  kölcsönözte. 
Ez az ebéd egy csodás, isteni étek volt, amit olykor-olykor nagy ritkán muszáj elkészíteni. Csak ebédre javasolt, vacsorára már túl nehéz lenne...
Jó étvágyat hozzá!