fotó: Szinbád az Utazó
Az ételekkel kapcsolatos emlékeink a legfontosabb emlékeink közé tartoznak, így sanszos, hogy mindannyian azt a változatát fogjuk szeretni egy-egy fogásnak, amit anno gyerekkorunkban anyukánk, nagymamánk, vagy extrém esetben az óvodai szakács néni csinált nekünk. (Gondolj csak az agyoncukrozott, csomós, betűtésztás konzerv-paradicsomlevesre! Valójában undorító, de akkor is ez a mindenkori kedvenced, a citrompótlós napközis teával egyetemben…) Ezért aztán nagy bátorság lenne egy klasszikus receptjének azt a címet adni, hogy „a világ legjobb pörköltje, mákos gubája, bablevese”. Mert ha az nem PONT olyan, amilyet gyerekkorunkban csináltak nekünk, hát az akkor nem is lehet a világ legjobbja. Számunkra legalábbis biztosan nem.
Az én nagymamám csak karácsonykor csinált nekünk töltött káposztát, és én imádtam. Aztán amikor már jó pár éve nem főzött, elkapott a nosztalgia, és úgy döntöttem a rongyrázós rozé kacsamellek és báránysültek mellé talán mégis csak érdemes lenne beiktatnom ezt a jó kis klasszikust az ünnepi repertoárba, miért ne alapon.
…És akkor elkezdtem nyomozni. Rámentem a netre ahol számolatlan, sajnos az esetek 95%-ban használhatatlan verziót találtam. Aztán autisztikus precizitással konzultáltam kvázi mindenkivel, aki valaha csinált már az életében ilyesmit, dumáltam háziasszonyokkal, séfekkel, osztottam-szoroztam és végül félve ugyan, de nekiálltam életem első töltött káposztájának.
Azóta eltelt pát év, az ételt tovább tökéletesítettem, és talán mostanra eljött az ideje annak, hogy átadjam neked a tapasztalataimat.
[...] Bővebben!