Pancake, lenyűgözően tökéletes amerikai palacsinta kukoricaliszttel, Gyurinak

  • 2015.09.28.
  • 9


Frankón nem hiszem el, hogy elkészült ez a pancake ráadásul pont akkor, amikor terveztük, és úgy ahogy szerettük volna! Gyurival csináltuk ugyanis, és ha rendszeresen követed a bogom tudhatod, hogy már legalább négy olyan étel van rajta, amit majdnem Gyurival készítettünk el, mert állítólag rettentően kíváncsi volt rájuk, de aztán valami miatt mindig pattintott, így végül mással kényszerültem főzöcskézni. Gyuri ugyanis linktróger, de ettől függetlenül, vagy talán mazochistább napokon pont ezért rettentően imádom.
Közel 30 évre visszanyúló kapcsolatunk két nyárral ezelőtt érte el mélypontját. Elmondom, hogy volt, jó? Gyuri felhívott, hogy ha törik, ha szakad, de bolgár uborkalevest akar enni, csináljunk meg mostazonnal. Megdumáltuk hát, hogy másnap este hét körül felnéz hozzám, és összedobjuk az amúgy nem túl komplikált ételt. Fél hét körül rám csörgött, hogy ne haragudjak, de még csak most indul az irodából, így valószínűleg késni fog pár percecskét. „Gyere, amikor tudsz”- mondtam neki amolyan igazi, nem-nyavalygós csaj szerepében tetszelegve, miközben kiszámoltam, hogy ha most indul és nagy a dugó, akkor is maximum 20 percet fog késni. …Amikor már vagy másfél órája vártam rá és annak a rohadt levesnek a hozzávalóira egyre éhesebben, küldtem neki egy üzenetet (mert, ha felhívsz egy pasit miután előadtad a „jössz mikor tudsz, drága” műsort, máris hisztis picsává downgrade-eled magad jófej lányból) hogy mégis mikor érkezik, nemes egyszerűséggel annyit válaszolt: „azt hittem te nem nyüfögsz”.
Végül éjjel fél 11 körül állított be a hozzávalók felét a boltban felejtve. Kiderült, összefutott néhány haverral, és beültek valahova csipegetni azt-azt. Még szerencse, hogy addigra már bőven túl voltam egy szendvicsen és néhány sor csokoládén. Gyuri ezután laza mozdulattal berakott egy DVD-t, és akár egy rossz férj bekacsolta a TV-t, lehuppant a szófára, ülve elaludt a főcímzenén, hogy éjjel 1 körül felriadjon a film végére és távozzon. Kicsit azért mérges voltam. Ez vajon azt jelenti, hogy házisárkány lennék?
Nos, ami a pancake-et azaz amerikai palacsintát illeti, Gyuri már jó ideje rágta a fülem, hogy csináljuk meg a nagynénje változatát, mert ez jobb mint bárki másé, és amikor ő készíti el, sosem lesz olyan, mint ahogy az emlékeiben szerepel. Ha netán nem ismered, az amerikai palacsinta a magyar változatnál kisebb, vastagabb és az állaga leginkább a blinire hasonít. Mint mindenből, ebből is készül egészen csodás és rettenetesen unalmas változat is. A jól elkészített pancake a benne lévő sütőportól puha és levegős, ha pedig ügyes voltál, a külseje száraz és szinte ropogós. A variációk nagy része búzaliszttel készül, de Gyuri nénikéje előzőleg megfőzött kukoricalisztet is ad hozzá, amitől izgalmasabb az íze és még karakteresebb az állaga, mint a sima verziónak tehát az ajánlom te is kövesd az instrukciókat pontosan, ne variálj.
Nu, és akkor a recept. Ha autentikus akarsz lenni, tálaláskor olvassz a tetejére vajat és locsold meg alaposan juharsziruppal. Szórd meg egy kis bogyós gyümölccsel így még azt is ráfoghatod, hogy ez egy egészséges reggeli. Ha épp nincs otthon juharszirupod, kend csak meg nutellával, úgy is jó lesz, meglátod.
8-10 kb. 12 cm átmérőjű palacsintához
40 g kukoricaliszt 150 ml kaukázusi kefr 100 ml tej 200 ml víz 125 g finomliszt 1 kk cukor ½ kk só ½ kk sütőpor 15 g vaj 1 szoba hőmérsékletű tojás vaj, juharszirup, pár szem bogyós gyümölcs a tálaláshoz
Keverd össze a kukoricalisztet a vízzel. Forrald fel és folyamatosan kevergetve, közepes lángon főzd kb. 5 percig, míg híg krumplipüré állagú nem lesz. Húzd le a tűzről és olvaszd bele a vajat.
Verd kissé fel a tojást. Add hozzá a tejet, a kefirt, a sót, a cukrot. Folyamatosan kevergetve öntsd rá a kukoricakását, majd részleteiben adagolva a sütőport és a lisztet. Sűrű állagú masszát kell, hogy kapj.
Végy egy palacsintasütőt és melegítsd fel közepes lángon. Kend meg nagyon enyhén olajjal vagy olvasztott vajjal.
Egy kisebb mezőkanállal önts a sütő közepére egy adag tésztát. Ne formázgasd, szabályos köralakot fog felvenni.
Süsd amíg egyenletes aranybarna nem lesz, majd fordítsd meg és tégy így a másik oldalával is. Fontos, hogy a láng eddigre alacsony legyen, különben a palacsinta külseje megég, a belseje pedig nyers marad. Én a 9 fokozatú villanytűzhelyen 3-as fokozatán dolgoztam.
Halmozd a kész palacsintákat egymásra. Ha gondolod, kenj közéjük egy kevés vajat, a tetejére azonban mindenképp tegyél!
Öntsd nyakon alaposan juharsziruppal, szórj mellé pár szem bogyót vagy felaprított epret és tálald a már-már eksztatikusan boldog vendégeknek.
Ennyi tészta 4 gyereknek vagy 2 nagyon éhes felnőttnek elég, tehát ha sok emberre kalkulálsz, az arányokkal így számolj. Lassú tűzön viszonylag sokáig sülnek a palacsintáid így ha tömegeknek készíted, nyugodtan használj 2-3 palacsintasütőt egyszerre.