Nem én leszek az, akinek a blogján epres-rebarbarás-gyömbéres-tonkababos-levendulás-sóskaramellás lekvárötleteket találsz. Sem hagyományosan, sem újragondolva. Tudom, hogy sokan megvetnek ezért, de én igenis rengeteg mindennél szeretem, ha olyan íze van, amilyen. Nem kell mindig mindent cifrázni. Pavlovából is az epres a legjobb. Mondjon bárki bármit.
Így aztán ha elteszek, nagy meglepetéseket nem szoktam okozni, de ettől még a csokoládés-brandys meggylekvárom a család kedvencei közé tartozik. A meggylekvár legmacerásabb része a magozás. Az ember gumikesztyűt húz, megmossa a meggyet, leszedegeti a szárakat, bedobálja a szemeket a magozóba, aztán telnek-múlnak a félórák. A magozó legvonzóbb tulajdonsága az, hogy csak minden második szemet szed ki normálisan, a többit csinálhatod kézzel. A lé időnként a ruhádra, hajadra és leginkább a szemedbe spriccel, így a család simán tanul tőled közben olyan szitokszavakat, melyek létezését addig nem is sejtette... Később, amikor kezdenél belejönni, beállít Emmácska, aki a hét évével semmit sem akar jobban, mint segíteni. Ennek az a vége, hogy a meló hatásfoka a béka feneke alá esik, ellenben néhány perc múlva Emmácskát ruhástól kell a mosógépbe hajítani, mert tetőtől talpig mindene meggyes. Közben a munka garmada csak áll.
[...] Bővebben!