Az Első Torta - babatorta 1.

  • 2013.05.26.
  • 4

Kicsi Fiam holnap lesz 1 éves! :-) A köszöntésére több körben is sor kerül, ahogy éppen a családi programokat meg tudjuk szervezni. Ha pedig szülinap, akkor torta... Már írtam róla, hogy nagyon komolyan veszem a hozzátáplálós ajánlásokat, így egyelőre tej és tojásfehérje nem kerülhetett a tortába, a cukrot pedig szintén el akartam kerülni, idén még mindenképpen. A feladat tehát adott, amire mindjárt két megoldás is született... Először Anyukám sütijét mutatom meg, nemsokára pedig azt is, amit én sütöttem.
Nagyon finom lett, szívből ajánlom, nemcsak babáknak, tej- és tojásallergiával élőknek és mindenki másnak is! ;-)(Nem szoktam családi fotókat feltenni a blogra, de most nem tudom megállni, hogy ne mutassam meg Kicsi Fiamat az Ő Első Tortájával!!! :-) )Hozzávalók egy kis formához:12,5 dkg liszt (ebben búza rétesliszt volt)1 evőkanál nyírfacukor1 fél mokkáskanál szódabikarbóna3 evőkanál kakaó1 tojás sárgájakb. fél dl. olaj kicsi víz
Összekevertem a száraz anyagokat, majd a nedves anyagokat, utána vegyítettem a kettőt. Egy almát meghámozva belereszeltem, és pici fahéjjal ízesítettem. Olajozott, lisztezett formába töltöttem, és banánkarikákat nyomkodtam bele. Tűpróbáig sütöttem.

Címkék

Babamenü