Aszalt szilvával töltött csirkemell bormártással

  • 2012.12.14.
  • 3

Azt imádom a karácsonyi készülődésben, hogy annyit sütünk-főzünk, hogy már szinte nincs is idő feltenni a blogra! :)
Katt a jobb oldali ikonra, ha a korábbi évek receptjeit is látni szeretnétek.Hozzávalók:
2 filézett csirkemellszeletelt sonkaszeletelt bacon10 dkg trappista sajt egy zacskó asztalt szilva2 mokkáskanál forralt bor fűszerkeveréknéhány szegfűszeg, pici fahéj kb. 2 dl vörösbor2 evőkanál barna cukor1 dl tejegy evőkanál étkezési keményítőalma, szilva Az aszalt szilvákat egy edénybe borítjuk, ráöntjük a bort (és ha nem lepi el, még annyi vizet, hogy ellepje). Hozzáadjuk a fűszereket (forralt bor fűszerkeverék, fahéj, szegfűszeg), és állni hagyjuk legalább egy órát, de inkább többet. Utána a szilvákat 4-5 db kivételével kipecázzuk - ők mennek majd tölteléknek. A borból kiszedjük a szegfűszegeket, és a 4-5 megmaradt szilvával ő lesz a bormártás.A csirkemelleket vékony szeletekre vágjuk (három rétegben), kiklopfoljuk, és a hússzeletek mindkét oldalát besózzuk. Letépünk egy nagyobb alufólia darabot, és a húsokat ráfektetjük, és úgy illesztjük, hogy kb. egy téglalapot kapjunk. Beborítjuk sonka-szeletekkel a húsréteget (ízlés szerint akár sajt réteggel is!). A hosszabbik oldalára, a szélétől kb. 5 cm-re szilvákat rakunk szép sorban. Az alufólia segítségével ügyesen, szorosan feltekerjük (mint a piskótatekercset), alufóliával összefogjuk és kis időre a hűtőbe tesszük. Két ilyen rudat készítünk.Előmelegítjük a sütőt 180 fokra (légkeverés).
A rudakat kibontjuk az alufóliából, körbetekerjük őket a szeletelt bacon-nel, és egy tepsibe egymás mellé tesszük. Megmosunk és felvágunk néhány almát és szilvát, és a rudak köré dobáljuk. A tepsit befedjük alufóliával, és bő fél óráig sütjük. Ezután levesszük a fóliát, a rudak tetejét beborítjuk szeletelt sajttal, és még kb. 20 perc alatt készre sütjük.Amíg a hús sül, elkészítjük a mártást is: a megmaradt szilvás bort egy lábasban 2-3 evőkanál (a bortól függ, hogy mennyire édes!) barna cukorral összerottyantjuk. A tejet kikeverjük a keményítővel, a borba csorgatjuk lassan, és ismét felforraljuk folyamatos kevergetés mellett. Kicsit kihűtjük, és összeturmixoljuk.
A húst szépen lehet majd szeletelni, és a mártással, a gyümölcsökkel és rizzsel tálalhatjuk.