Joghurtos padlizsán

  • 2013.05.24.
  • 7

Hiába, hogy néha esik, most már benne vagyunk a grillparty szezonban. Elő a színes papírtányérakkal, mécsesekkel és menjünk a szabadba sütögetni. A sültekhez vihetünk otthon elkészített, joghurtos padlizsánt. Egy éjszaka a hűtőben csak előnyére válik.
A padlizsánt alaposan megmossuk, megtörölgetjük. Felvágjuk kisebb darabokra és egy nagyobb tálban megsózzuk, csorgatunk rá citromot és pár percig állni hagyjuk. Addig előkészítjük a joghurtot. Picit megsózzuk, borsozzuk és egy csokor apróra vágott petrezselymet keverünk bele. Hozzáadunk még 2 evőkanál olivaolajat és ízlés szerint apróra vágott fokhagymát.A padlizsánt sütőpapíros tepsibe terítjük, megszórjuk szárított bazsalikommal, borssal, borsikafűvel és meglocsoljuk olivaolajjal. Sütübe tesszük és addig sütjük, amíg meg nem puhul, majd másik fokozaton a tetejét átpirítjuk. (Fél liter joghurthoz két padlizsánt javaslok. A képen még csak az egyik került bele, később adtam hozzá a másikat.)Ha megpirult, kivesszük a sütőből, kicsit várunk vele és hozzákeverjük az előre elkészített joghurtos öntethez. Hűtőbe tesszük és másnap fogyasztjuk mert akkor jobban összeérnek az ízek, a padlizsán magába szívja és átjárja a joghurtos öntet.Hozzávalók:1 citrom2 padlizsán500 ml natúr joghurt1 csokor petrezselyemolivaolajsó, bors, bazsalikom, borsikafű1-2 gerezd fokhagyma