Cukkini carbonara.

  • 2019.08.05.
  • 9

A veteményes kertbe idén is szép nagyra nőttek a cukkinibokrok, melyek ellátnak bő terméssel. A cukkini a kedvenceim közé tartozik, főként hogy ezerféleképpen el lehet készíteni. A napokban a Vidék íze receptmagazin nyári különszámát lapozgatva bukkantam erre a receptre, melyet azért a saját ízlésemre formálva készítettem el. A végeredmény pedig nagyon finomra, ízletesre sikerült, és az egész ebédkészítés nem tartott bő fél óránál tovább. Hozzávalók:10 dkg spagetti
1 kisebb zöld cukkini1 kisebb sárga cukkini1 nagyobb vöröshagyma1 gerezd fokhagyma10 dkg császárszalonna15 dkg füstölt sajt1 kisebb csokor bazsalikom só (ízlés szerint)őrölt színes bors (ízlés szerint)2 dl főzőtejszín1 ek olívaolaj A cukkinit vágjuk fel vékony csíkokra. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük fel. A fokhagymát szintén pucoljuk meg, és vágjuk fel apróra. A bazsalikomot szintén vágjuk fel apróra. A császárszalonnát vágjuk fel vékony csíkokra.Az olajat és a felcsíkozott szalonnát tegyük egy wokba, (v. serpenyőbe) majd süssük pár percig.Ezután adjuk hozzá a csíkokra vágott vöröshagymát és futtassuk meg, majd adjuk hozzá az apróra vágott fokhagymát és a bazsalikomot, végül pedig a felcsíkozott cukkinit, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és pároljuk pár percig, hogy roppanós maradjon.Ezután öntsük fel a tejszínnel, és amikor már elkezd forrni, adjuk hozzá a reszelt füstölt sajtot, és addig főzzük míg a sajt teljesen beleolvad és kissé besűrűsödik.Közben enyhén sós vízben főzzük ki a spagettit, majd szűrjük le, adjuk hozzá a raguhoz, és óvatosan keverjük, forgassuk össze, és rögtön tálaljuk.Tálalás előtt az elkészült cukkinis carbonarat szedjük tányérra, és úgy kínáljuk.