Zöldborsós-szalonnás kelkáposzta sült tarjával.

  • 2019.01.11.
  • 2

Ebédre egy egyszerű sült húst terveztem be, és ilyenkor általában a sertéstarját választom, mert sütés közben nem szárad ki, és jó szaftos marad. A hússzeleteket érdemes már előző este bepácolni, így a fűszeres íz jól átjárja, másnap pedig már csak a hússütéssel kell foglalatoskodnunk. A köretet sem bonyolítottam túl, mivel éppen volt itthon egy kisebb kelkáposzta, zöldborsó és császárszalonna pedig mindig van a fagyasztóba, így mire a hús megsült, a köret is elkészült. A hús és a köret pedig remekül összeillettek, és egy igencsak laktató ebédet tudtam feltálalni.
Zöldborsós-szalonnás kelkáposzta hozzávalói:20 dkg zöldborsó10 dkg császárszalonna
50 dkg kelkáposztasó (ízlés szerint)őrölt színes bors (ízlés szerint)1 dl fehérbor (v. víz)2 dl Hulala Főzőkrém (v. főzőtejszín)1 ek étolajA zöldborsót enyhén sós vízben főzzük puhára, majd szűrjük le, és tegyük félre.A császárszalonnát vékonyan csíkozzuk fel, tegyük a serpenyőbe, adjuk hozzá az étolajat, süssük szép pirosra, majd szedjük ki a zsiradékból, és tegyük félre. A kelkáposztát vágjuk félbe, vágjuk ki a torzsáját, majd csíkozzuk fel.A visszamaradt zsiradékba tegyük bele a felcsíkozott kelkáposztát, sózzuk, borsozzuk, és addig pároljuk hogy egy kicsit összeessen, majd öntsük fel a borral, és pároljuk félpuhára.
(A sózással vigyázzunk, mert a szalonna elég sós...)Ekkor adjuk hozzá az előzőleg pirosra sütött császárszalonnát és az előfőzött zöldborsót, öntsük fel a főzőkrémmel, keverjük össze, majd főzzük még pár percig, hogy elfője a levét, és az ízek összefőljenek. (Közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána. )
Hozzávalók a húshoz:4 vastagabb szelet sertéstarja 4-5 gerezd fokhagymasó (ízlés szerint)őrölt színes bors (ízlés szerint) 1 tk ételízesítőmajorannakakukkfű2 ek zsír2 dl fehérborA hússzeleteket sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint szórjuk meg a fűszerekkel, majd hagyjuk 1-2 órát állni, hogy az ízek kellően átjárják. (Én előző este befűszereztem, majd a hűtőbe tettem sütésig.)A zsírt hevítsük fel egy serpenyőbe, helyezzük bele a befűszerezett hússzeleteket, majd mindkét oldalát süssük szép pirosra. (sütés közben, többször fordítsuk át a húst, hogy egyenletesen piruljon)Amikor a hússzeletek már szép pirosra sültek, szórjuk közé az előzőleg vékonyan felszeletelt fokhagymát, és pár pillanatig süssük együtt.Ezután öntsük fel a borral (v. vízzel), majd fedjük le a serpenyőt, és szép lassan, pároljuk puhára a húst.Amikor a hússzeletek megpuhultak, vegyük le a fedőt, majd süssük zsírjára. (egy sűrűbb szaft maradjon alatta) Tálaláskor helyezzük tányérra a hússzeletet, kanalazzuk mellé a zöldborsós-szalonnás kelkáposztát, majd úgy kínáljuk.