Spárgás rakottas.

  • 2018.06.05.
  • 4

Mivel még beszerezhető a spárga, így egy csomag spárgából, pár darab főtt tojásból, és pirosra sült bacon szeletekből egy igen egyszerű, ám finom ebédet tudunk az asztalra varázsolni. A hozzávalókat egy sütőtálba rétegeztem, majd minden rétegre egy pár kanál fűszeres mártást kanalaztam, végül pedig irány a sütő. Bő fél óra múlva pedig már csak arra kellett várni, hogy a rakottas kissé kihűljön, és már tálalhattam is......Hozzávalók:1 cs zöld spárga20 dkg szeletelt bacon6 db tojás (nagy)10 dkg sajt (pl. edami, trappista..)A spárgát hajlítsuk meg, törjük le a fás részét, alaposan mossuk meg, vágjuk le a bimbót, a szárrészt pedig daraboljuk fel. Ezután enyhén sós vízben főzzük roppanósra, majd szűrjük le, és tegyük félre.Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd helyezzük egymásmellé a baconszeleteket, és közepes hőmérsékletű sütőben, pár perc alatt süssük szép pirosra.A tojásokat főzzük keményre, majd vékonyan szeleteljük fel. A sajtot reszeljük le, és tegyük félre.Mártás hozzávalói:1 db vöröshagyma (közepes)
2 ek liszt (púpozott)2 tk magos dijoni mustársó (ízlés szerint)őrölt fehér bors (ízlés szerint)1 kk őrölt szerecsendió10 dkg reszelt sajt (pl. edami, trappista..)10 dkg vajkb. 6 dl tejA vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra.A vajat hevítsük fel egy serpenyőbe, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.
Ezután adjuk hozzá a mustárt, sózzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, keverjük alaposan össze, majd szórjuk meg a liszttel, és állandó keverés mellett pirítsuk pár pillanatig, majd vegyük le a tűzről.Ezután adjuk hozzá a tejet, keverjük simára, csomómentesre, majd tegyük vissza a tűzre, és kevergetve főzzük sűrűre a mártást. (ha túl sűrű lenne a mártás, egy kevés tejet öntsünk még hozzá)Amikor a mártás kellően besűrűsödött, vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a reszelt sajtot, és keverjük alaposan össze.Egy sütőformát kenjünk ki vajjal, majd kanalazzunk bele pár evőkanál mártást. Ezután szórjuk rá az előzőleg roppanósra főzött spárga felét, majd szintén kanalazzunk rá a mártásból.Ezután helyezzük rá a pirosra sült baconszeleteket, pakoljuk rá a felszeletelt főtt tojást, kanalazzunk rá pár kanál mártást, szórjuk rá a maradék spárgát, majd kanalazzuk rá a maradék mártást.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 30 percig. Ekkor vegyük ki a sütőből, helyezzük rá a spárgabimbókat, majd szórjuk meg reszelt sajttal, tegyük vissza a sütőbe, és süssük szép pirosra.Tálalás előtt hagyjuk kicsit hűlni a rakottast, majd úgy kínáljuk.