Sajtos csirkemell kapros zöldbabpürével.

  • 2018.06.11.
  • 9

A krumplipürét ugyan szeretjük, de azért néha kell egy kis változatosság köretek terén a sültek mellé... Mivel megjelent a piacokon, és a zöldségesek polcain a zsenge zöldbab, így gondoltam teszek egy kísérletet, és zöldbabpürét készítek a sajtos csirkemell mellé. A püré lehetséges hogy látványra hagy egy kis kívánni valót maga után, de az íze nagyon finom volt. A zsenge babhoz pedig nagyon jól illett a kapor, melyet nem sajnáltam ki belőle....
Hozzávalók a sajtos csirkemellhez:2 db csirkemell filé10 dk reszelt sajtsó (ízlés szerint)őrölt fehér bors (ízlés szerint)2 csipet szerecsendió1kk majoránna1 kk kakukkfű3 ek Vénusz étolajA húst ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek átjárják.Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg 2 evőkanál olajjal, helyezzük rá az előzőleg befűszerezett csirkemellet, és csorgassuk rá a maradék olajat. (én úgy spicceltem meg az olajjal, hogy mindenhol érje)Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük a húst kb. 20 percig, majd szórjuk meg a reszelt sajttal, és addig süssük, míg a sajt szépen ráolvad a húsra.Kapros zöldbabpüré hozzávalói:50 dkg zöldbab (lehet fagyasztott is)
1 csokor kapor1 db vöröshagyma10 dkg vajsó (ízlés szerint)őrölt fehér bors (ízlés szerint)A zöldbabnak vágjuk le a két végét, húzzuk le a szálkás részt, majd daraboljuk fel. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A kaprot csipkedjük le a szárról, majd vágjuk fel apróra.Ezután tegyük egy edénybe a feldarabolt zöldbabot, a vöröshagymát, és az apróra vágott kaprot, öntsük fel enyhén sós vízzel, majd főzzük puhára.Amikor a zöldbab már puhára főt, öntsük az egészet egy szűrőbe, majd alaposan csepegtessük le.
Ezután botmixerrel pépesítsük, majd adjuk hozzá a felkockázott vajat, sózzuk, borsozzuk, és keverjük simára. Tálalásig tartsuk melegen.Tálalás előtt a csirkemellet ízlés szerint szeleteljük fel, helyezzük tányérra, kanalazzuk mellé a kapros zöldbabpürét, majd úgy kínáljuk.