Tormás-almás húsgombócleves.

  • 2018.03.06.
  • 2

Esik az eső, és hiába írunk márciust, nyirkos hideg reggelre ébredtünk ma is. (szerencsére legalább a hó nem esik) Ilyenkor nekem bizony nincs kedvem szinte semmihez, bevallom nagyon még a főzéshez sem. Persze azért enni kell, így aztán ebédre egy egyszerű húsgombóclevest főztem, egy kis csavarral. A hagyományos levessel ellentétben, a zöldségek mellett került a levesbe még csemege torma és alma is, melyekkel különösen finom ízt kapott. Már csakis az ebédidőt kell kivárni, hogy jó étvággyal kanalazhassuk. Hozzávalók a húsgombóchoz:30 dkg darált sertéscomb1 kisebb vöröshagymasóőrölt fekete bors1 db tojásA vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel nagyon apróra. Ezután adjuk a darált húshoz a tojással együtt, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és gyúrjuk alaposan össze.Ezután nedves kézzel formázzunk kisebb gombócokat a húsmasszából, majd tegyük félre.Hozzávalók a leveshez:2 db alma1 db paszternák2 db sárgarépa1/2 zeller1 db vöröshagymakisebb csokor petrezselyemzöld 2 ek csemege reszelt tormasóőrölt fehér bors2 tk ételízesítő
2 tk kukoricaliszt2 dkg vaj1 ek olívaolaj1-1,5 l víz A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A zöldségeket szintén pucoljuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. Az almát a héjával együtt vágjuk fel kisebb kockákra.Egy edénybe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.Ezután adjuk hozzá a feldarabolt zöldségeket, és pároljuk tovább még pár percig. Ezután szórjuk meg a kukoricaliszttel, pirítsuk pár pillanatig, majd öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a tormát, sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel és főzzük a zöldségeket félpuhára.
Amikor a zöldségek félpuhára főttek, tegyük a levesbe az előzőleg elkészített húsgombócokat, és főzzük tovább.Amikor a zöldségek és a húsgombóc puhára főttek, adjuk hozzá a feldarabolt almát, szórjuk meg az apróra vágott petrezselyemzölddel, és főzzük még 2-3 percig a levest, arra figyelve nehogy az alma szétfőjön, majd vegyük le a tűzről, és tálalásig tartsuk melegen.Tálaláskor merjük a sűrű levest tányérba, majd úgy kínáljuk.