Meggyes pite cukormentesen.

  • 2018.03.03.
  • 8

A meggyes pite az egyik kedvenc süteményünk, melyet nyáron érett, nagyobb szemű meggyel szórok meg, télen pedig előveszem az eltett meggybefőttet. Erre a hétvégére is meggyes pitét sütöttem, mely éppen csak kihűlt, és most finom sütemény illat lengi be a konyhát. Ez a pite pedig csakis annyiban tér el a megszokottól, hogy cukor helyett édesítőszerrel, eritrittel készült. Sőt, az elkövetkezendő időben többször osztok majd meg olyan receptet, melyből bizony kimarad a cukor, és ennek sajnos bizonyos okai vannak. A sütemény így is nagyon finom, csak nekem még hozzá kell szoknom az cukorpótlók használatához. Természetesen ízlés szerint édesítő helyett cukor hozzáadásával is készülhet ez a finom meggyes pite.Hozzávalók 18x27 cm-es tepsihez:8 dkg mandulaliszt8 dkg süteményliszt (Nagyi titka)5 dkg olvasztott vaj8 dkg eritrit1 kk szódabikarbóna1 kk őrölt fahéj csipet só2 db tojás (nagy)1,5 dl tejföl1 ek citromlé1 tk vaníliaaroma30 dkg magozott meggy (v. meggybefőtt)Az eritrithez adjuk hozzá az egész tojásokat, majd robotgéppel keverjük jó habosra.
Ezután állandó keverés mellett, csorgassuk hozzá az olvasztott, de visszahűtött vajat, adjuk hozzá a citromlevet, a vaníliaaromát, és a tejfölt,
majd keverjük simára.A mandulalisztet keverjük össze a süteményliszttel, a szódabikarbónával, egy csipet sóval, és az őrölt fahéjjal, majd szintén állandó keverés mellett, kanalazzuk hozzá a keverékhez.A tepsit béleljük ki sütőpapírral, egyenletesen simítsuk bele a masszát, majd szórjuk meg a tetejét magozott meggyel. (én meggybefőttel szórtam meg)Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 30-35 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 30 percig sütöttem)A sütőből kivéve hagyjuk pár percig a tepsiben hűlni, majd a sütőpapírral együtt, emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki egészen.Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg előzőleg porrá őrölt eritrittel, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.