Fehérboros csirkemáj zellerpürével.

  • 2018.03.17.
  • 4

Egyszerű, szaftos csirkemájat készítettem ebédre, és mivel éppen volt itthon egy nagyobb zeller, így a megszokott krumplipüré helyett, zellerpürével tálaltam. Mivel a csirkemájat nem szabad sokáig sütni, mert különben megkeményedik, és a zellerpüré is rövid idő alatt elkészült, így
az egész ebédfőzés nem tartott egy óránál tovább, és már tálalhattam is. Én nagyon szeretem a zeller karakteres ízét, de aki esetleg óckodik tőle, annak azt tudnám ajánlani, hogy a zellert egy nagyobb krumplival főzze össze, ezzel lágyítva a püré ízét.

Hozzávalók a csirkemájhoz:50 dkg csirkemáj2 db vöröshagyma1,5 dl fehérborsó (ízlés szerint)őrölt fehér bors (ízlés szerint)1 tk ételízesítő1 tk majoránna
1 kk kakukkfű 2 csipet őrölt szerecsendió5 dkg vaj1 ek olajA vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A csirkemájat mossuk meg, majd alaposan csepegtessük le.Egy serpenyőbe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.Amikor a hagyma már üvegesre párolódott, adjuk hozzá a csirkemájat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg a fűszerekkel, majd forgassuk alaposan össze.Ezután pároljuk pár percig, majd öntsük fel a borral, résnyire fedjük le a serpenyőt, és főzzük 10-15 percig, hogy a máj átsüljön, és a szaftja kissé besűrűsödjön. (arra figyeljünk, nehogy túl sokáig süssük, mert a máj megkeményedik)Az elkészült májat tálalásig tartsuk melegen.Zellerpüré hozzávalói:1 db nagy zeller (v. két kisebb)10 dkg vajsóőrölt fehér borsA zellert pucoljuk meg, majd vágjuk fel kisebb kockákra.Ezután öntsük fel annyi enyhén sós vízzel hogy ellepje, majd főzzük puhára. Amikor puhára főtt szűrjük le.A leszűrt zellerhez adjuk hozzá a felkockázott puha vajat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd keverjük jó simára, habosra.
Tálaláskor kanalazzuk a tányérra a zellerpürét, helyezzük rá a csirkemájat, locsoljuk meg a szafttal, majd úgy kínáljuk. Ízlés szerint kínálhatunk hozzá, salátát, uborkát, savanyúságot.....