Patiszon (csillagtök) baconnel, paradicsommal, és sajttal.

  • 2017.08.22.
  • 1

Az idei nyáron is sok termés volt a patiszon (csillagtök) bokron, így készült belőle leves, főzelék, és ez az egyszerű sült változat is. A vékonyra szeletel patiszonra került bacon, paradicsom, és reszelt sajt, majd irány a sütő. Bő fél óra múlva pedig már a tányéron illatozott, szép pirosra sülve. Az egyszerűsége ellenére pedig nemcsak finom, de laktató is volt.
Hozzávalók:1 db közepes, zsenge patiszon (csillagtök)10 dkg szeletelt bacon3-4 db paradicsom10 dkg edami sajtsóőrölt színes bors2 ek olívaolaj A patiszont (csillagtököt) vékonyan szeleteljük fel, majd ízlés szerint sózzuk, és hagyjuk kb. egy fél órát állni. A paradicsomot szintén szeleteljük fel, a sajtot reszeljük le.Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd spricceljük meg egy evőkanálnyi olívaolajjal.Ezután helyezzük a tepsibe az alaposan lecsepegtetett patiszon szeleteket, majd mindegyikre tegyünk rá egy szelet bacont, 1-2 szelet paradicsomot, őröljünk rá színes borsot, szórjuk meg a reszelt sajttal, és spricceljük meg a maradék olívaolajjal.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten kb. 30 perc alatt süssük szép pirosra.Tálalás előtt hagyjuk pár percig hűlni, majd bazsalikommal megszórva tálaljuk.