Kapros zöldbableves baconos krumpligombóccal.

  • 2017.08.14.
  • 4

A reggeli bevásárlás során szép, zsenge zöldbabot vásároltam, és már csakis azt kellett eldönteni, hogy leves, vagy éppen főzelék készüljön belőle. A feltett kérdésemre a válasz pedig az volt, hogy kezdjük a hetet zöldbablevessel. Így aztán a hagyományos zöldbablevest kicsit újragondoltam, és került bele pl. egy csokor kapor, tejföl, és krumpligombóc melyet ropogósra sült baconnel bolondítottam meg. A leves pedig az egyszerűsége ellenére, ám a baconos krumpligombócnak köszönhetően nagyon finom, és igazán laktató volt.Hozzávalók a leveshez:50 dkg sárga hüvelyű zöldbab2 db sárgarépa1 db vöröshagyma1 csokor kaporsóőrölt színes bors2 tk ételízesítő3 dkg vaj1 ek Vénusz étolaj2 dl tejföl1 ek liszt 2 l víz A zöldbabnak vágjuk le a két végét, majd daraboljuk fel ízlés szerint. A sárgarépát
pucoljuk meg, majd vékonyan szeleteljük, és daraboljuk fel. A vöröshagymát pucoljuk meg, majd vágjuk fel apróra. A kaprot alaposan mossuk meg, csepegtessük le, és szintén vágjuk fel apróra.Egy edénybe hevítsük fel a vajat és az olajat, majd adjuk hozzá az apróra vágott vöröshagymát, és pároljuk üvegesre.Ezután adjuk hozzá a felszeletelt sárgarépát, pároljuk pár percig, majd szórjuk meg az apróra vágott kaporral, végül pedig a feldarabolt zöldbabbal.Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg az ételízesítővel, majd öntsük fel a vízzel, és főzzük puhára.A tejfölt keverjük simára a liszttel, majd 1-2 merőkanál forró levessel.Ezután állandó keverés mellett csorgassuk a leveshez, majd forraljuk fel újra.Baconos krumpligombóc hozzávalói:15 dkg főtt krumpli10 dkg baconkb. 10-15 dkg liszt (amennyit a krumpli majd felvesz)sóőrölt fehér bors1 db tojásA bacont vágjuk fel apróra, majd süssük szép pirosra. Ezután szedjük ki a zsiradékból, és hűtsük ki egészen.A krumplit vágjuk fel apró kockákra, majd enyhén sós vízben főzzük puhára. Ezután szűrjük le, villával törjük össze, majd hűtsük ki egészen.A teljesen kihűlt krumplihoz adjuk hozzá a lisztet, a pirosra sült bacont, egy tojást, sózzuk, borsozzuk, majd gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze úgy, hogy egy formázható tésztát kapjunk. Amennyiben túl lágy lenne a tészta, adjunk hozzá még lisztet.Ezután nedves kézzel formázzunk diónyi golyókat a tésztából.
A készre főtt, forrásban lévő levesbe, óvatosan helyezzük bele a krumpligombócot, majd főzzük 5-6 percig, hogy teljesen átfőjenek.Tálalás előtt merjük a levest tányérba, majd úgy kínáljuk. A tejfölös-kapros leveshez pedig nagyon jól illik a krumpligombóc a ropogósra sült baconnel.