Berliner.

  • 2016.12.14.
  • 3

Karácsonykor a bejgli, és a krémes sütemények mellett nálam helyet kapnak az egyszerűbb sütemények is mint pl. a Berliner. A tésztát egyszerűen csak össze kell gyúrni, majd ameddig elősütjük, elkészíthetjük a tölteléket, végül pedig a rácsozáshoz szükséges piskótát. A töltelékhez a darált dión kívül még édes morzsára is szükség van, én pl. babapiskótát daráltam, de ízlés szerint egyszerű háztartási keksz is jó hozzá. Az elkészült sütemény tésztája finom omlós, a töltelék pedig jó szaftos. Száraz, hűvös helyen pedig pár napig tárolhatjuk, így az ünnepek alatt bármikor feltálalhatjuk.
Tészta hozzávalói 22x32 cm-es tepsihez:20 dkg liszt7 dkg porcukor13 dkg vaj4 dkg dió (darált)1 db tojássárga0,5 citrom reszelt héjacsipet só 6 ek lekvár a lekenéshezA lisztet keverjük össze egy csipet sóval, majd adjuk hozzá hideg vajat, és kezdjük el összemorzsolni.
Amikor már kellően morzsalékos, keverjük hozzá a porcukrot, a darált diót, a citromhéjat, majd a tojássárgát, és gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze a tésztát.Ezután csomagoljuk be fóliába, majd tegyük be 30 percre a hűtőbe.Egy sütőpapírt vékonyan szórjunk meg liszttel, majd nyújtsuk ki rajta, tepsi méretűre a tésztát. Ezután villával több helyen böködjük meg, hogy sütés közben ne púposodjon majd fel.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük kb. 15 perc alatt szép világos színűre. (én légkeverésnél 160 fokon, 15 percig sütöttem)A sütőből kivéve hagyjuk pár percig hűlni, majd kenjük le a lekvárral.Töltelék hozzávalói:20 dkg édes morzsa (babapiskóta, v. keksz)15 dkg darált dió1 cs vaníliás cukor 8 dkg kristálycukor3 dl víz1/2 tk őrölt fahéj0,5 citrom reszelt héja1-2 ek méz
Az édes morzsa lehet darált babapiskóta, vagy éppen darált háztartási keksz is. (én babapiskótát daráltam hozzá)
Az édes morzsához adjuk hozzá a darált diót, a vaníliás cukrot, a citromhéjat, az őrölt fahéjat, és keverjük alaposan össze.A kristálycukorra öntsük rá a vizet, majd forraljuk fel.Ezután a diós keverékhez adjuk hozzá a mézet, öntsük hozzá a felforralt cukorszirupot, majd keverjük össze.Ezután egyenletesen kenjük rá a lekvárral megkent tésztára.Piskóta hozzávalói a rácsozáshoz:2 db tojás (közepes)4 dkg porcukor6 dkg lisztA porcukorhoz adjuk hozzá az egész tojásokat, majd pár perc alatt keverjük jó habosra.Ezután szitáljuk hozzá a lisztet, óvatosan forgassuk össze, majd kanalazzuk bele egy habzsákba, és rácsozzuk be vele a töltelék tetejét. (Nekem kicsit szétfolyt, mert elkövettem azt a hibát, hogy előbb a piskótát kevertem ki, és csak utána kentem a tésztára a tölteléket. Állás közben a piskóta kicsit összeesett, ezért jobban szétfolyt)Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 25-30 perc alatt süssük készre. (én légkeverésnél 160 fokon, 25 percig sütöttem)A sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk pár percig hűlni, majd a sütőpapírral együtt emeljük át egy rácsra, és hűtsük ki teljesen.Tálalás előtt ízlés szerint szórjuk meg porcukorral, majd szeleteljük fel, és úgy kínáljuk.