Csilis-citromos csirkemell párolt zöldségekkel.

  • 2016.08.02.
  • 9

Igencsak meleg napok előtt állunk, ilyenkor megpróbálok olyan ebédet készíteni, hogy ne kelljen órákat a tűzhely mellett állni, de gondolom ezzel mindenki így van. A csirkemellet azért is szeretem, mert szinte percek alatt elkészül. A húst akár már előző este is bepácolhatjuk, de ez nem feltétlen szükséges, ahhoz hogy az ízek jól átjárják. Mivel a hús igen egyszerűen elkészült, így köretet is hasonlóan időigényest választottam mellé. Az elkészült húshoz pedig nagyon jól illet a párolt zöldség, és nem csak finom, de igen laktató is volt.
Hozzávalók:1 db csirkemell kifilézvecsili (ízlés szerint) 1/2 citrom levesóőrölt színes borsszerecsendió (el is hagyható)3 ek olívaolajA páchoz keverjük össze az olívaolajat a fűszerekkel, és a citromlével. (csilit attól függően tegyünk hozzá, hogy kevésbé csípősen, vagy csípősebben szeretjük) A csirkemellet szeleteljük fel, alaposan forgassuk bele a pácba, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.
Egy grillserpenyőbe
melegítsük fel a fűszeres olajat, majd helyezzük bele a felszeletelt húst, és mindkét oldalát süssük pár perc alatt szép pirosra.
Ezután szedjük ki a zsiradékból, és tálalásig tartsuk melegen.Párolt zöldség hozzávalói:1 db zsenge cukkini2 db sárgarépa2 db lila hagyma4-5 db nagyobb gombasó
őrölt színes bors1 tk ételízesítő0,5 dl fehérbor2 ek olívaolajA zöldségeket vékonyan szeleteljük fel.Az olajat hevítsük fel, majd adjuk hozzá a felszeletelt sárgarépát és pároljuk pár percig.
Ezután adjuk hozzá a szintén felszeletelt lila hagymát, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és szórjuk meg az ételízesítővel, majd öntsük fel a borral, és pároljuk tovább pár percig.Pár perc után, először adjuk hozzá a felszeletelt gombát, majd a cukkinit, és félig lefedve a serpenyőt pároljuk roppanósra a zöldségeket. (kb. 20 perc alatt roppanósra párolódnak a zöldségek)Tálaláskor helyezzük tányérra a sült csirkemellet, majd kanalazzuk mellé a roppanósra párolt zöldségeket, és úgy kínáljuk.