Baconös-sajtos csirkemell spárgával.

  • 2016.05.21.
  • 2

Amennyiben van otthon egy csomag spárga, és egy-két csirkemellfilé egyszerűen, és rövid idő alatt az asztalra varázsolhatjuk a vasárnapi ebédet. A baconös-sajtos csirkemell is nagyon finom, de ha spárga is kerül rá mielőtt becsomagolnánk, állítom hogy csak jót tesz majd neki. Köretnek én pl. rizst készítettem, de illik hozzá a krumplipüré is. Az egész ebédkészítés pedig nem tart tovább háromnegyed óránál, és már tálalhatunk is.Hozzávalók:2 db csirkemellfilé1 cs zöld spárga20 dkg szeletelt bacon15 dkg reszelt sajt (gouda, trappista...)só őrölt színes borsszerecsendió (el is hagyható)2-3 ek olívaolaj A csirkemellfiléket vágjuk félbe, hogy vékonyabb szeletet kapjunk. Sózzuk, borsozzuk, szórjuk meg szerecsendióval, majd hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.A spárgát hajlítsuk meg, törjük le a fás részét, majd mossuk meg és alaposan csepegtessük le. Ezután tegyük egy tálcára, majd szórjuk meg sóval, őrölt színes borssal, és forgassuk össze.3-4 szelet bacont fektessünk le úgy, hogy fedjék egymást, majd helyezzünk rá pár darab spárgát. Ezután tegyük rá az előzőleg befűszerezett csirkemellet, majd hajtsuk rá a túllógó bacont, és egy gyors mozdulattal fordítsuk át.Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olívaolaj felével. Ezután helyezzük rá a becsomagolt csirkemelleket, majd locsoljuk meg a maradék olívaolajjal.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 percig. Ekkor vegyük ki a sütőből, majd szórjuk meg a reszelt sajttal, és süssük még pár percig, hogy a sajt ráolvadjon.Ameddig a hús sül készítsünk hozzá ízlés szerinti köretet. Én rizst készítettem, de jól illik hozzá pl. a krumplipüré is.Tálaláskor helyezzük tányérra a készre sült csirkemellet, kanalazzuk mellé a köretet, majd úgy kínáljuk.