Szűzpecsenye áfonyamártással és rizzsel.

  • 2016.02.27.
  • 8

A hétvégi ebéd készítéséhez egy szép darab szűzpecsenye, és egy csomag szeletelt bacon várakozott a hűtőben, így nem is bonyolítottam túl e nemes hús elkészítését. A húst kissé vastagabbra szeleteltem fel, majd befűszereztem, végül pedig becsomagoltam a szeletelt baconbe, majd irány a sütő. Ameddig a hús a sütőben csücsült, elkészítettem hozzá az áfonyamártást, köretnek pedig rizst. A sós, fűszeres húshoz pedig nagyon jól illett az édes mártás, és a rizs is. Hozzávalók:60 dkg szűzpecsenye1 cs szeletelt baconsóőrölt fehér borsmajorannakakukkfű2 ek olajA szűzpecsenyét vágjuk fel vastagabb szeletekre, majd mindkét oldalát ízlés szerint sózzunk, borsozzunk, és szórjuk meg a fűszerekkel. Ezután hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kissé átjárják.Két szelet bacont fektessünk egymásmellé úgy, hogy egy kicsit fedjék egymást. Ezután helyezzük rá a befűszerezett húst, majd tekerjük körbe a baconnel.Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg az olajjal. Ezután helyezzük rá a becsomagolt hússzeleteket, majd spricceljük meg egy kevés olajjal.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 20-25 perc alatt szép pirosra. (arra figyeljünk, hogy ne süssük tovább, mert különben a szűzpecsenye nagyon kiszárad)Áfonyamártás hozzávalói:1 cs vörös áfonya2 dl édes vörösbor2 dl víz2-3 ek barna cukor1 cs vaníliás cukor1/2 citrom leve és reszelt héja4 db szegfűszeg2-3 db kardamon1 mk őrölt fahéj 1 tk kukoricakeményítő + egy pici vízAz áfonyát öntsük fel a borral és a vízzel, facsarjuk bele a citromlevet, majd ízlés szerint adjunk hozzá cukrot, vaníliás cukrot, reszelt citromhéjat, és a fűszereket.
Ezután főzzük kb. 10 percig, és közben ha szükséges ízesítsünk utána.
A kukoricakeményítőt keverjük simára egy pici vízzel, majd állandó keverés mellett csorgassuk az áfonyához. Ezután kevergetve addig főzzük, még kellően besűrűsödik, majd vegyük le a tűzről, és hagyjuk éppen csak langyosra hűlni.Közben készítsünk ízlés szerint köretet. Illik hozzá a rizs, vagy éppen a krumplipüré is.Tálaláskor kanalazzunk a tányérra pár kanál áfonyamártást, majd helyezzük rá a pirosra sült szűzpecsenyét, tegyük mellé a rizst (v. krumplipürét) és úgy kínáljuk.