Lazac bazsalikomos-diós pestóval céklasalátával.

  • 2016.01.30.
  • 0

Sajnos elég ritkán eszünk halat, viszont két szép darab lazacfilé várakozott arra, hogy a tányérunkra kerüljön. Valami egyszerű, ám finom receptet keresgélve jutott a választásom erre a fogásra. A lazacot igen egyszerű fűszerezéssel, és olívaolajjal meglocsolva sütöttem készre. A nyers céklasalátában sem csalódtam, mivel már többször készítettem hasonlót, és igencsak szeretjük. A bazsalikomos-diós pesto is ismert volt számomra, viszont tejföllel összekeverve, majd a lazaccal és a céklasalátával tálalva, igencsak kíváncsivá tett, hogy milyen is lesz az összhatás. Izgatottan ültem le ebédelni, de az első falatok után már semmi kétségem nem volt, mert az ízek remekül illettek egymáshoz.
Hozzávalók a lazachoz:2 db lazacfilé1/2 citrom levesóőrölt színes bors2 ek olívaolajA lazacfilére facsarjuk rá a citromlevet, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és hagyjuk legalább egy fél órát állni, hogy az ízek kellően átjárják.Egy tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd locsoljuk meg egy evőkanál olívaolajjal, és helyezzük rá a befűszerezett lazacfilét. Ezután a maradék olajjal locsoljuk meg.Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten 15-20 perc alatt süssük készre.
Bazsalikomos-diós pesto hozzávalói:2 marék dió1 marék bazsalikom1 mk sóőrölt fehér bors1-1,5 dl olívaolaj2-3 ek tejfölA fele mennyiségű olajhoz adjuk hozzá a diót, a bazsalikomot, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és kezdjük el pépesíteni. Közben apránként adagoljunk hozzá annyi olajat, hogy egy krémes masszát kapjunk.
Ezután keverjük össze a tejföllel, de arra figyeljünk nehogy túl híg legyen. Közben kóstoljuk, és ha szükséges ízesítsünk utána.Céklasaláta hozzávalói:2-3 db cékla2 db sárgarépa1-2 db édes alma1 marék pörkölt darabolt dióÖntet hozzávalói:2 ek méz1/2 citrom levecsipet só2 ek olívaolajA diót pár perc alatt pörköljük meg a sütőben, majd hűtsük ki, és tördeljük apróbb darabokra.Egy nagyobb lyukú reszelőn reszeljük le a céklát, az almát, és a sárgarépát, majd keverjük össze.Az öntet hozzávalóit keverjük simára, öntsük rá a céklás keverékre, majd forgassuk alaposan össze. (tálalás előtt érdemes egy fél órát állni hagyni, és közben többször összeforgatni)Tálalás előtt helyezzük tányérra a lazacszeletet, kanalazzuk rá a pestót, majd ízlés szerint rakjunk mellé a dióval megszórt céklasalátából és úgy kínáljuk.