Narancsos-marcipános csokoládétorta.

  • 2015.12.23.
  • 4

A mai nappal végére értem a karácsonyi sütemények nem csak sütésének, de ajánlásának is. 23 napon keresztül próbáltam ötleteket adni, a nap mint nap, meg-megújuló
receptjeimmel, és bátran kijelenthetem hogy teljesen belefáradtam a sütésbe, és már lassan sütemény mérgezésem lesz a sok édességtől. Na, de a tréfát félretéve, igaz kicsit fárasztó volt a sütkérezés, de nagyon élveztem. A mai utolsó torta, mely nálunk az előrehozott ünnepnek köszönhetően felvágásra is került, mondhatom igazi ünnepi torta. Mint ízében, mint pedig látványra nagy sikere volt. A csupa csokoládés tészta, a narancsos-mascarponekrémmel, és a marcipán borítással állítom az egyik legeslegfinomabb tortáim közé tartozik. Persze azért egy kis baki is becsúszott, mert a négy tortalapból az egyik a konyha kövén végezte, így a recept olvasásakor ne tévesszen meg senkit, hogy négy helyett csak három lapból áll az én tortám. Az ízén ez semmit nem változtat, változatlanul nagyon finom. Tészta hozzávalói 2 db 20 cm-es formához:20 dkg liszt (Nagyi titka)20 dkg porcukor20 dkg vaj20 dkg narancsos ízesítésű csokoládé 4 db tojás (nagy)1 tk holland kakaó1 tk sütőpor
A csokoládét olvasszuk fel gőzfürdő fölött, majd hűtsük vissza.A porcukrot és a felkockázott puha vajat keverjük simára, majd egyesével adjuk hozzá az egész tojásokat. (mindegyik tojással külön-külön is keverjük alaposan össze)Ezután csorgassuk hozzá a felolvasztott, vissza hűtött csokoládét, majd szintén keverjük össze.A lisztet keverjük össze a sütőporral és a kakaóval, majd szitáljuk át. Ezután állandó keverés mellett, kanalazzuk hozzá a keverékhez.2 db 20 cm-es tortaformát zsírozzunk, majd lisztezzünk ki, és egyenlően osszuk el bennük a masszát.
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 40-45 percig. (én légkeverésnél 150 fokon, 40 percig sütöttem)Ezután vegyük ki a sütőből, és a formában hagyjuk langyosra hűlni, majd helyezzük rácsra, és hűtsük ki egészen.Amikor a tortalapok kihűltek, vágjuk mindegyiket két egyforma tortalappá.Narancsos-mascarponekrém hozzávalói:50 dkg mascarpone25 dkg vaj20 dkg porcukor1 cs vaníliás cukor1 narancs reszelt héja és leve A mascarponét keverjük össze a puha vajjal, majd adjuk hozzá a porcukrot, a vaníliás cukrot, a reszelt narancshéjat, és a fele mennyiségű narancslét. Ezután robotgéppel keverjük jó habosra, közben pedig apránként adjuk hozzá a maradék narancslét, figyelve arra nehogy túl lágy legyen a krém. (a narancs nagyságától függ, hogy kell-e bele mind)A
simára kevert krémet osszuk el négyfelé, majd töltsük meg, és kenjük körbe a lapokat.Az egyik tortalapot helyezzük rá egy tálcára, majd kenjük meg a krémmel. Ezután a többi tésztával is így járjunk el. A felső lapra is kenjünk krémet. Végül kenjük körbe a krémmel a tortát mielőtt ráhelyeznénk a marcipánt.Hozzávalók a marcipán tetőhöz és golyókhoz:25 dkg készen vásárolt marcipán1 ek nesquik kakaóTermészetesen saját magunk is elkészíthetjük a marcipánt, de én ettől eltekintettem, és inkább készen vásároltam meg.A marcipánból porcukorral megszórt felületen nyújtsuk ki kb. 22 cm-es kört, majd vágjuk torta nagyságúra. Ezután óvatosan helyezzük rá a torta tetejére, majd szórjuk meg a cukrozott kakaóval.
A maradék marcipánból formázzunk kis golyókat, majd forgassuk bele a kakaóba, és helyezzük rá a tortára. (egy pötty krémmel ragaszuk oda, akkor szépen megmarad a torta tetején)Ezután pár órára tegyük a hűtőbe, vagy hideg helyre hogy a krém teljesen megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.Tálalás előtt, éles késsel ízlés szerint szeleteljük fel, majd úgy kínáljuk. Hűvös helyen, vagy a hűtőben pár napig tárolhatjuk. Minél tovább áll, az ízek annál jobban összeérnek, és ez a tortának csakis jót tesz.