Mentás-tejszínes eperkrémleves.

  • 2014.06.04.
  • 9

Még mindig eper, mivel egyszerűen nem tudom megunni. A napokban többféle süteményt, pohárkrémet, és mint pl. most, krémlevest készítettem ebből a finom, édes gyümölcsből. (további epres receptek itt megtalálhatóak)
Az eper mellett került a levesbe még gyömbér, és egy jó maréknyi mentalevél is. Sőt, a mentalevéllel most nem csak a levest ízesítettem, hanem a habgaluskát is mellyel a levest tálaltam. Ízlés szerint pedig tálalhatjuk langyosra, vagy éppen teljesen lehűtve, mert így is, úgy is, nagyon finom.Hozzávalók:50 dkg eper15 dkg cukor 1 cs vaníliás cukor3 db tojássárgája2 ek vaníliás pudingpor (v. 1 ek liszt)1 mk őrölt fahéj1 marék mentalevélgyömbér (kb. 2 cm-es darab)2 dl tejszín 1 l vízAz epret alaposan mossuk meg, majd ízlés szerint daraboljuk fel. Ezután öntsük fel a vízzel, majd adjunk hozzá 10 dkg cukrot, a vaníliás cukrot, a mentalevelet, az őrölt fahéjat, és főzzük kb. 10 percig.Ezután vegyük le a tűzről, majd botmixerrel pépesítsük.A tojások sárgáját keverjük simára a maradék cukorral, a pudingporral, és a tejszínnel.
Tegyük vissza a leturmixolt levest a tűzre, majd amikor már forr, állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a tojásos-pudingos-tejszínes keveréket.Ezután vegyük kisebbre a lángot, majd kevergetve főzzük 2-3 percig, majd vegyük le a tűzről, és szűrjük át egy szitán. (azért kell átszűrni, hogy az összeturmixolt menta ne kerüljön a levesbe, és szép selymes legyen)Mentás hab hozzávalói:3 db tojásfehérje 1 ek kristálycukor1 cs vaníliás cukormentalevél (ízlés szerint)A tojásfehérjét egy csipet sóval kezdjük el habbá verni, majd amikor már kezd kifehéredni, adjuk hozzá először a vaníliás cukrot, majd a kristálycukrot, és végül az apróra vágott mentalevelet is. Ezután addig verjük tovább, hogy jó kemény habot kapjunk.Egy edénybe forraljunk fel kb. egy liter vizet, majd kanállal szaggassuk bele a keményre vert tojáshabot. Ezután többször átfordítva, főzzük keményre, majd szedjük ki egy szűrőbe és csepegtessük le.
Tálaláskor a langyosra hűtött levest merjük tányérba, majd helyezzük rá a lecsepegtetett mentás habocskákat és úgy kínáljuk.