Hétvégi receptajánló!!! Sült debreceni kukoricás burgonyasalátával.

  • 2013.08.24.
  • 6


Egyéb elfoglaltságom miatt (na meg kedvem sem nagyon volt) nem értem rá ebédet főzni, így debrecenit sütöttem olívaolajos-ketchupba beleforgatva. (ízlés szerint debreceni helyett sütnivaló kolbászt is süthetünk) Frissen sült kenyérrel lett volna az igazi, de mivel kenyér egyáltalán nem volt itthon, nehogy frissen sült, így aztán összedobtam egy
kukoricás burgonyasalátát. A saláta nagyon jól illett a fűszeres debrecenihez, de ízlés szerint sültekhez is bátran elkészíthetjük.Hozzávalók:2-3 pár debreceni2 ek olívaolaj3 ek ketchupAz olívaolajat keverjük össze a ketchuppal.
A kolbászokat villával néhány helyen böködjük meg, majd tegyük egymásmellé egy tepsibe. Ezután öntsük rá az összekevert masszát, majd forgassuk alaposan össze.Tegyük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük, szép pirosra. (sütés közben forgassuk át a kolbászokat)Kukoricás burgonyasaláta hozzávalói:2 cső főznivaló kukorica (v. fagyasztott)50 dkg krumpli2 dl tejföl2-3 ek majonéz1 tk mustár csipet sóőrölt borscukor (ízlés szerint)A kukoricaszemeket éles késsel vágjuk le a csőről, majd enyhén sós vízbe főzzük kb. 5 percig, hogy roppanós maradjon.A krumplit főzzük meg hajában, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután pucoljuk meg, majd ízlés szerint szeleteljük fel.A tejfölt keverjük simára a majonézzel, a mustárral, csipet sóval, ízlés szerint őrölt borssal és cukorral.(a cukor el is hagyható)Tegyük egy tálba a teljesen kihűlt kukoricaszemeket, és az ízlés szerint felszeletelt krumplit, majd öntsük rá az öntetet. Ezután óvatosan keverjük össze, majd hagyjuk legalább egy órát állni, hogy az ízek kellően összeérjenek.Tálaláskor a frissen kisült kolbászt a kukoricás burgonyasalátával kínáljuk.