Befőzések 2013

  • 2013.08.15.
  • 1

Eper dzsem Az epret megmossuk és leturmixoljuk, kilónként max. 30 dkg cukrot teszünk bele. A lekvárhoz addig főzzük míg kellően besűrűsödik.A dzsemhez Kaldenekker pektint teszek bele,
plusz 1 citrom kicsavart levét hogy még jobban zselésedjen.A forrón üvegekbe töltött lekvárokat 5 percre fejre állítom és hűtőtáskába teszem a kész forró üvegeket, és ott hagyom őket kihűlni. Minden lekvár és dzsem készítésnél igy csináltam. MeggylikőrA meggyet magozás nélkül egy nagyobb üvegbe tesszük és megszórjuk cukorral, majd annyi alkoholt öntünk rá hogy ellepje. Mi fehér rumot vettünk az Aldiban, és azzal öntöttük le.4 hétre napra tesszük és naponta megkeverjük. Vigyázzunk a kanál lenyalásával, mert 1-2 hét után már nagyon finom!Csipkebogyó lekvár (tavalyi adósságom) Elég nagy munka!A csipkebogyót akkor kell leszedni amikor már volt egy olyan éjszaka amikor reggelre kicsit deres volt a fú,vagyis elég hideg volt éjjel. Végül nem volt energiám kiszedni a magokat, csak a szárát vágtuk le egy ollóval és azt is kesztyűben mert a magok olyanok mintha a kaktusz megszúrt volna. Megfőztem a bogyókat és akkor jött
a neheze mert egy szitán át kellet préselni a levét, hogy
a magok ne kerüljenek bele. Majd vissza tűzre és bele a 30 dkg cukor kilónként. a többi ugyanaz mit az eper lekvárnál, bár itt nem volt szükség zselésítő anyagra.Megérte mert nagyon finom lett, csak szólni kellet ne egyenek meg egy egész üveggel egy reggelire!Ajvár0,5 kg. kápia paprika vagy pritamin, paradicsom vegyesen,.30 dkg. padlizsán 3 gerezd fokhagyma, 1 fej lila hagyma, 1 nagyobb húsos paradicsom
2 babérlevél,. ½ tk. durvára tört köménymag, olívaolaj, só, borsA
paprikákat hosszába félbevágom, egy tepsibe teszem a vágott felével lefele, meglocsolom kevés olívaolajjal és a sütőbe teszem grillfokozaton. Addig sütöm míg a héja megfeketedik (15-20 perc).A sütőből kivéve egy nagy keverőtálba teszem még forrón zacskóba teszem..A padlizsánokat hosszában kettévágom, egy késsel a húsát bekockázom, majd egy tepsibe teszem. 200 fokra előmelegített sütőbe teszem 40 percre.A megsült padlizsán húsát egy kanállal kikaparom egy tálba, majd botmixerrel átdolgozom. Közben a langyosra hűlt sült paprikákról lehúzom a héját és a húsát egy robotgépben összepépesítem, a meghámozott paradicsommal együtt. A hagymát és fokhagymát aprítógéppel finomra darálom, majd egy lábosba borítom, amiben közben olajat hevítettem,hozzáadom a padlizsánt és a paprikát, sózom, borsozom, rádobom a babérleveleket és a mozsárban megtört köménymagot.Közepes fokozaton, lassan főzöm a szószt 50-60 percig, míg nagyjából kétharmadára nem sűrűsödik.Tiszta, kifőzött üvegekbe töltöm, a tetejét szorosan rácsavarom, Itt is használtam a celofános módszert! Zakuszka 1 dl olivaolaj, 1 kg padlizsán, 60 dkg paprika, kápia, pritamin, paradicsom, 10 dkg hagyma, 2-3 paradicsom, 3 db babérlevél, 2 kiskanál só, 1 kiskanál őrölt borsA
paprikákat hosszába félbevágom, egy tepsibe teszem a vágott felével lefele, meglocsolom kevés olívaolajjal és a sütőbe teszem grillfokozaton. Addig sütöm míg a héja megfeketedik (15-20 perc).A sütőből kivéve egy nagy keverőtálba teszem még forrón zacskóba teszem.A padlizsánokat hosszában kettévágom, egy késsel a húsát bekockázom, majd egy tepsibe teszem. 200 fokra előmelegített sütőbe teszem 40 percre. A megsült padlizsán húsát egy kanállal kikaparom egy tálba, majd botmixerrel átdolgozom. Közben a langyosra hűlt sült paprikákról lehúzom a héját és a húsát egy robotgépben összepépesítem, a meghámozott paradicsommal együtt..
A hagymát géppel apróra vágom és olajban megdinsztelem, már itt lehet rá tenni egy kis sót. Rátesszük a paprikát és padlizsán és a fűszereket.Addig főzzük amíg egy kissé besűrűsödik. Dunsztolással tartósítjuk. Itt is használtam a celofános módszert! Mivel a tavalyi paradicsompürémből kettő felrobbant a kamrában ezért az idén nem kockáztattam. Az egyik celofánt belemártottam a nátrium-benzonátos vízbe és rátettem a másik celofánt, ez került a csavaros tető alá. Ez a biztos, tartósítószer még sincs az ételben.Ajánlom mindenkinek a dzsem készítéshez ezt a természetes pektint, nagyon jó!A tavalyi receptek:Befőzés 2012