Túrókrém eperöntettel

  • 2014.05.07.
  • 1

Hamarosan itt a hazai eperszezon is, a kertünkben is szép termés mutatkozik. Eperből nincs az a mennyiség, amit meg ne tudnék enni. Most egy kis peres túrókrémet készítettem. A recept a
Kifőztük májusi számában jelent meg, amely továbbra is ingyen letölthető innenTúrókrém eperöntettel Hozzávalók: (4 személyre) a túrókrémhez: 25 dkg túró 3 evőkanál cukor 2 dl tejszín 2 dl joghurt 1 citrom leve és lereszelt héja 1 vanília kikapart magja az eperöntethez: 25 dkg eper 1 evőkanál cukor 1 evőkanál eperpálinka (el is maradhat) a poharak aljába: pár darab vajas keksz, vagy piskóta maradék Elkészítés: a tejszínt keményre felverjük, hozzátesszük a szitán áttört túrót, a joghurtot, a cukrot, a vanília magjait, a citrom levét és a lereszelt héját, jól elkeverjük. Az eperöntethez az epret a cukorral és a pálinkával összeturmixszoljuk. A poharak aljába szórjuk az összemorzsolt kekszet, vagy a piskótát. Habzsákba tesszük a túrókrémet és a poharakat félig megtöltjük vele. Pár kanál eperöntettel meglocsoljuk, majd újra a túrókrém következik. A tetejére ismét eperöntetet teszünk. Jól behűtve tálaljuk.