Malacsült vörösboros aszalt szilvás párolt káposztával

  • 2013.12.09.
  • 6

Ajánlom ezt a finom ételt akár a karácsonyi asztalra is, vagy szilveszterre.A recept megjelent
a Kifőztük decemberi számában, amely továbbra is ingyen letölthető innen.Malacsült vörösboros aszalt szilvás párolt káposztával Hozzávalók:a malacsülthöz: 2 kg bőrös malaccomb só őrölt bors őrölt kömény őrölt pirospaprika 2 evőkanál olaj a káposztához: 1 kg vörös káposzta 1 közepes fej vöröshagyma 20 dkg aszalt szilva 2 evőkanál cukor 3 dl vörösbor só őrölt bors őrölt kömény 1 evőkanál ecet 1 evőkanál olaj Elkészítés: a malachús mindkét oldalát beszórjuk a fűszerekkel és állni hagyjuk legalább 2 órát. Egy fém kacsasütő edénybe az olajon mindkét oldalát kissé megpirítjuk, 2 dl vizet öntünk rá és a tetejét rátéve előmelegített sütőben 200 fokon puhára sütjük. Időnként megforgatjuk, ha szükséges, még vizet öntünk alá. Amikor kész kissé hagyjuk kihűlni, akkor szebben lehet szeletelni. A káposztát vékonyra felszeleteljük és enyhén besózzuk, kb. 30 percig állni hagyjuk, utána kicsavarjuk. Az olajon üvegesre dinszteljük a hagymát, megszórjuk a cukorral és együtt dinszteljük tovább. Amikor a hagyma kissé karamellizálódik, akkor hozzátesszük a káposztát és pár percig együtt dinszteljük. Vörösborral felöntjük, őrölt köménnyel, őrölt borssal, ha kell, sóval ízesítjük és készre pároljuk. Ha nagyon elfőtte a levét, akkor vagy vörösborral, vagy kevés vízzel felengedjük. Félidőben hozzáadjuk az aszalt szilvát és az ecetet. A végén, ha szükséges még utána ízesítjük.