Kelbimbós gombás pite

  • 2013.11.20.
  • 4

Jöjjön akkor egy gyorsan elkészíthető és finom fogás akár ebédre, de akár vacsorára is.Ez a recept is a Kifőztük 2013. novemberi számában jelent meg. Az újság továbbra is letölthető innen.Kelbimbós, gombás pite Hozzávalók: 4 személyre a tésztához: 20 dkg liszt 10 dkg fokhagymás vaj só a töltelékhez: 60 dkg kelbimbó 30 dkg gomba 15 dkg füstölt szalonna 1 közepes fej vöröshagyma 1 evőkanál vaj 3 dl tejszín 4 db tojás őrölt bors, só Elkészítés: a tésztához a kockára vágott vajat elmorzsoljuk a liszttel, a sóval és jól összegyúrjuk. Fóliába csomagolva legalább fél órára hűtőbe tesszük. A kelbimbót sós vízben majdnem puhára főzzük, leszűrjük és hagyjuk kihűlni. A vajon megdinszteljük a kockára vágott vöröshagymát, hozzátesszük a felkockázott füstölt szalonnát és kissé megpirítjuk. A gombát felszeleteljük, majd azt hozzátesszük. Sóval, őrölt borssal ízesítjük. Addig pirítjuk, amíg a gomba el nem fövi a levét. A tésztát kivesszük a hűtőből és fél centi vékonyra nyújtjuk. Egy piteformát kibélelünk vele úgy, hogy a szélére is jusson a tésztából. Erre öntjük a gombás szalonnát, majd a kelbimbóval befedjük. A tojásokat kikeverjük a tejszínnel, sózzuk, borsozzuk és a kelbimbó tetejére öntjük. A maradék tésztából formákat szúrhatunk ki és azzal díszítjük a tetejét. Előmelegített sütőbe, kb. 180 fokra tesszük be sülni, 25-30 percre.