Gorgonzolagombóc diómorzsában, fügemártással

  • 2017.11.11.
  • 4

Hozzávalók 4 személyre:25 dkg gorgonzola sajt25 dkg tehéntúró22 dkg liszt1 tojássó15 dkg darált dióA fügemártáshoz:50 dkg érett füge1-2 teáskanál mustárcukor, citromlé, és csilipehely ízlés szerintElkészítése:A gorgonzolát villával összetörjük, kisebb gombócokat formázunk, és egy kevés időre hűtőszekrénybe helyezzük.
A tésztához a túrót, a lisztet, a tojást, meg pici sót összegyúrjuk. Darabokat tépkedünk a tésztából, és mindenik közepébe egy-egy sajtgolyót helyezünk, gömbölyítjük.
Forrásban lévő, enyhén sós vízben 4-5 percig főzzük, majd szűrőkanállal kiszedjük, és dióba forgatjuk.
A fügét meghámozzuk, apróra vágjuk, egy edényben összeforraljuk mustárral, és cukorral, csilivel, citromlével ízlés szerint. Tányérra kanalazunk egy keveset, és ráhelyezünk néhány gombócot.

Címkék

Főétel