Bolognai rántott palacsinta

  • 2017.06.28.
  • 0

Annak ellenére, hogy első ránézésre bonyolultnak tűnik, érdemes elkészíteni, mert a végeredmény nagyon-nagyon finom! Ötletként a bolognai lasagne-t vettem alapul, palacsintásítva :)Hozzávalók a palacsintához:
40 dkg liszt1 tojás5 dl víz1 dl tej2 evőkanál olaj0,5 teáskanál só0,5 teáskanál szódabikarbónapici cukorA bolognai mártáshoz:
60 dkg paradicsom1 kisebb vöröshagyma10 dkg sárgarépa5 dkg zeller4 evőkanál olaj1 evőkanál cukor1-1 evőkanál bazsalikom és oregánósó, őrölt bors50 dkg darált csirkemellA besamell mártáshoz:
5 dkg vaj5 evőkanál liszt5 dlg tejsó, őrölt borsA sütéshez:
4 tojás8-10 dkg zsemlemorzsa0,5 l olaja tálalsához reszelt sajtElkészítése:
Először elkészítjük a ragut: egy serpenyőben 2 evőkanál olajon megpirítjuk az apróra vágott hagymát, illetve az apró kockára vágott répát, és zellert. Felöntjük 2 dl vízzel, majd addig forraljuk, amíg a folyadék elpárolog. Hozzáadjuk a cikkekre vágott paradicsomot, összeforraljuk, majd 2 dl vízzel addig főzzük, amíg a víz elfő. Ízesítjük apróra vágott zöldfűszerekkel, sóval, borssal, és cukorral. Összeturmixoljuk, a húst pedig a maradék olajon megpirítjuk. Végül összekavarjuk a paradicsomos mártással.
A fehérmártáshoz egy serpenyőben a vajat felolvasztjuk, megpirítjuk rajta a lisztet, majd felöntjük hideg tejjel. Lassú tüzön, állandóan kavargatva sűrűre főzzük.
A palacsintához valókból a szokásos módon kissé vastagabb hígpalacsintákat sütünk.
Mindenik palacsinta közepére 1 evőkanálnyi húsos ragut helyezünk, és mind a négy szélét ráhajtjuk, majd felcsavarjuk.
Egy tálban elhabarjuk a tojásokat, összekavarjuk zsemlemorzsával, és annyi vízzel, hogy enyhén folyós masszát kapjunk (kb 3-4 dl). A palacsintákat beleforgatjuk, majd forró olajon kisütjük.
Besamell mártással leöntve, és reszelt sajttal megszórva, forrón tálaljuk.