Édesburgonya tortilla

  • 2017.04.13.
  • 6

Sokféle tortilla lapot próbáltam már készíteni, olyanokat, melyek egészséges hozzávalókból készülnek. Ehhez a fajtához édesburgonyát használtam, kiváltva ezzel a lisztet, és nagyon jól sikerült. Jó az állaga, és az íze is, a töltelék pedig viszonylag egyszerű. Hamar elkészül, és nagyon laktató. Szerettük.Hozzávalók 4 személyre:
15 dkg teljes kiőrlésű liszt1 édesburgonya (kb 10 dkg)1 tojás1 evőkanál olívaolajsóA töltelékhez:
25 dkg bacon szalonna3 főtt tojás2 marék rukkola saláta2 paradicsomA joghurt mártáshoz:
20 dkg sűrű natúr joghurt1 cikk fokhagyma1 evőkanál olívaolaj1 teáskanál mustársó, őrölt borsElkészítése:
Az édesburgonyát megmossuk, majd alufóliába csomagoljuk, és 200 fokos sütőben 45 perc alatt megsütjük. A héját lehámozzuk, villával összetörjük, és hűlni hagyjuk.
Ezután tojással, liszttel, olajjal és pici sóval összegyúrjuk. Lisztezett felületen, négy papírvékony kerek lapot nyújtunk a tésztából.
Száraz, forró serpenyőben kisütjük a lapokat (akkor jó, ha a felületén fekete pöttyök jelennek meg).
A szalonnát apróra vágva ropogósra sütjük, a tojásokat, meg a paradicosmot cikkekre vágjuk. A mártáshoz valókat összekavarjuk.
A tortilla lapokat megkenjük kevés joghurttal, kirakjuk tojásszeletekkel, paradicsommal, szalonnával, illetve rukkola salátával. Feltekerjük, és mellé joghurtos mártást kínálunk.Tipp: Zsázsával megszórva tovább gazdagíthatjuk az ételt.