Spenótos “tészta” csirkés-tejszínes mártásban

  • 2017.02.25.
  • 0

Hozzávalók 2 személyre:
8 dkg spenót2,5 dkg útifűmaghéj3 dl tej1 tojáspici sóA mártáshoz:
15 dkg mozarella10 dkg csirkemell1 dl tejszín1 cikk fokhagyma1 evőkanál olívaolajsó, őrölt borsElkészítése:
Alaposan megmossuk, és megpucoljuk a spenótot.
Egy kisebb méretű tepsit kibélelünk sütőpapírral, a sütőt pedig előmelegítjük 160 fokra.
A tojást villával elhabarjuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott spenótot, a tejet, kevés sót, és elkeverjük. Végül belekavarjuk nagyon gyors mozdulatokkal az útifűmaghéjat, és rögtön a tepsibe öntjük, mivel azonnal megszilárdul. Egyenletesen elsimítjuk, és sütőben 10 perc alatt megsütjük.
Amikor kihűlt, szorosan feltekerjük, és tetszés szerinti szélességű metéltre vágjuk.
A csirkemellet sóval és borssal megszórjuk, és egy serpenyőben, kevés olajon pirosra sütjük. A tejszínt felmelegítjük a darabokra vágott mozarellával. Amikor kissé összeolvadt, belekavarjuk a zúzott fokhagymát, és ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
A spenótos “tésztára” öntjük, összekavarjuk, és csíkokra vágott húsdarabokkal tálaljuk.Megj: Az útifűmaghéj (Psyllium husk)egy olyan növényi rost, mely igen hatékony a magas vércukorszint, a székrekedés, a magas koleszterinszint és a glükóz intolerancia kezelésére. Remek természetes zselésítő, krémekhez, pudingokhoz is használhatjuk.