Erdei gyümölcsös piskótatorta

  • 2016.06.14.
  • 6

Az ehhez hasonló desszertek, sütemények, nagyon közkedveltek a mi családunkban. Készíteni sem rossz, mert hamar megvan, és nem kell sütni. Mivel nyáron, ősszel mindig gondoskodom róla, hogy elegendő gyümölcs kerüljön a fagyasztóba, így egész évben van amihez nyúlni. Fagyasztóban megmaradt gyümölcsökből készült, de most már készülhet frissből is.Hozzávalók:
50 dkg vegyes erdei gyümölcs (szeder, áfonya, málna)
50 dkg krémsajt (mascarpone)50 dkg natúr joghurt40 dkg babapiskóta5 dl habtejszín15-20 dkg cukor3 dl hideg kávé3 tasak zselatinpor (21 g)1 teáskanál vanília aromaa díszítéshez: néhány szem áfonya és málna, citromfűlevélElkészítése:
A joghurtot kikavarjuk krémsajttal, a vaníliával, meg a cukorral, 1 dl-t kiveszünk belőle egy kis edénykébe, és a zselatinnal összekavarjuk. Lassú tüzön, kavargatva, felmelegítjük (forralni nem szabad!), majd a joghurthoz kavarjuk.
A gyümölcsöt megmossuk, majd összeturmixoljuk, és ezt is a krémhez kavarjuk.
A tejszínt kemény habbá verjük, majd lazán a krémbe forgatjuk.
Egy tortaforma karimáját (26 cm) egy nagy tálra állítjuk.
A babapiskótát kávéba ártogatjuk, és a formába sorakoztatjuk, egymás mellé. Ahol nem talál a formába, ott darabokra tört piskótával pótoljuk. A krém harmadát rásimítjuk, és újabb, kávéba mártott piskótasort rakunk, ezúttal minden második sorba. Befedjük, krémmel, majd újabb réteg piskóta következik úgy, hogy az előző réteggel éppen ellentétes sorba kerüljön.
Befedjük a maradék krémmel, majd gyümölcsdarabokkal, citromfűvel tetszés szerint díszítjük.
Legalább 2 órára hűtőszekrénybe helyezzük, hgy a zselatin megkössön, ezután szeleteljük.