Céklás brownie

  • 2013.09.04.
  • 1

A browniet szerintem nincs ember, aki ne szeretné. Az egyik legfinomabb, legbrutálabb csokis sütemény.Sokféle változatban készítettem már, ezúttal céklával turbóztam fel, és mondhatom, nagy előnyére szolgált. A csokoládétól amúgy is szaftos sütemény, a céklától még krémesebb, lágyabb lesz, és másnapra sem szárad ki. A cékla íze természetesen nem érződik a süteményen, de az állagával hihetetlen csodát művel, mint minden, amibe valamilyen nyers zöldséget teszünk.Sima liszt helyett szezámlisztet használtam, hogy ezzel is növeljem a tápértékét, ráadásul még finomabb is, a liszt íze miatt. A cukrot is elhagytam, hogy csökkentsem a kalóriaértékét, szóval ez egy egészséges, tápértékben gazdag sütemény, a vaj pedig igazán nem nagy bűn már ezek mellett :)Tortaként sütöttem most meg, de sima tepsiben is készíthetjük.Hozzávalók:20 dkg szezámliszt25 dkg étcsokoládé20 dkg vaj20 dkg cékla5 tojás10 evőkanál eritrit (vagy 6-7 evőkanál nyírfacukor)fél teáskanál sütőpor1 teáskanál rumaromacsipet sóElkészítése:A vajat a csokoládéval mikróban, vagy gőz felett megolvasztjuk.Az egész tojásokat elektromos habverővel jó habosra verjük, amíg kifehéredik, és a térfogata megnő.A végén lassan adagoljuk hozzá a cukrot, és azzal verjük tovább.A tojásos masszához kavarjuk a lereszelt nyers céklát, majd az olvasztott csokoládét.Végül óvatosan belekavarjuk a sóval meg a sütőporral elkevert szezámlisztet.A tésztát egy 24 cm átmérőjű kerek tortaformába simítjuk, és 170 fokos sütőben 40 perc alatt megsütjük. Fontos, hogy ne süssük túl, hogy a belseje maradjon szaftos, ne száradjon ki.