Diós-kávés süti

  • 2019.05.11.
  • 9

Cseh

sütit terveztem, de a felhasználásra váró maradék tojásfehérje borította a tervet. Hasonló ízvilág lett, azaz diós is, kávés is, csakhogy magam alkotta sütemény lett. Kedvelem eme két íz kombinációját, s úgy tűnt, a többiek is hasonlóan vélekednek erről.Hozzávalók:A tojásfehérjés laphoz:6 tojásfehérjecsipet só6 evőkanál cukor6 evőkanál darált dió6 evőkanál lisztfél csomag sütőpor1 evőkanál őrölt kávé1 dl vízA krémhez:2 csomag vaníliaízű pudingpor6 dl tej18 dkg cukor3 tasak 3 az 1-ben kávé20 dkg vajÍgy készült:A fehérjéket a csipet sóval felvertem, majd a cukor hozzáadásával kemény habbá vertem. Hozzáadtam a diót (púpos evőkanállal mértem), óvatosan összeforgattam, majd a kávét, sütőport és lisztet (közepesen púpos kanállal mérve) is hozzáadtam, kettesével, óvatosan kevergetve. Végül a víz került bele, s miután összekevertem ezzel is, sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam a masszát.175 fokos sütőben sütöttem addig, míg a teteje enyhén pirulni kezdett.A krémhez előbb a pudingot főztem meg. A pudingporokat simára kevertem kevés tejjel, majd a többi tejet is hozzáadtam. Állandóan kavargatva sűrűre főztem. Miután levettem, belekavartam a 3 tasak kávét. Hagytam kihűlni, közben gyakran megkevertem. A vajat elkevertem a cukorral, s kanalanként hozzáadtam a közben kihűlt pudingot. Habosra kevertem, majd rákentem a diós lap tetejére a krémet.