Diós-csokis zabpehelykeksz

  • 2019.05.03.
  • 8

Persze, hogy ez a kekszféle is Fiam kedvéért készült. Hogy vihessen magával valami tartós hazai ízt is. A formázásra kell időt szánni, azaz a gömbölyítésre, amúgy egyszerű és finom édes rágcsálni való.Hozzávalók:25 dkg zabpehelyliszt25 dkg lisztcsipet só20 dkg cukor15 dkg darált dió25 dkg margarin2 nagy tojás15 dkg csokiÍgy készült:A zabpelyhet kávédarálóval megőröltem. Összevegyítettem a liszttel, sóval, cukorral, darált dióval, és összemorzsoltam a margarinnal. A két tojással összegyúrtam.
A masszából két tenyerem között diónyi gömböket formáltam, tepsibe rakosgattam, nem túl közel egymáshoz, majd mutatóujjammal benyomtam a közepét, hogy a csokinak egy mélyedés legyen benne. Egész mély lyukat kell képezni benne, mert sülés közben kicsit változik a formája, sokkal sekélyebb lesz a végére a mélyedés.180 fokon addig sütöttem, míg enyhén pirulni kezdett.Hagytam kihűlni.A csokit gőz fölött felolvasztottam, majd a sütik mélyedését megtöltöttem.Sokáig elálló sütemény. Bár nem próbáltam, de mivel nem tejes, biztos vagyok benne, hogy legalább két hétig biztonsággal fogyasztható.
Csokis is, diós is- ha nem mondom, akkor is sejthető, hogy finom! :-)