Tojásleves

  • 2019.03.27.
  • 1

Van néhány étel, amit mifelénk főztek, de máshol nem találkoztam velük. Ez is olyan. Szeretjük, egyik kedvenc levesünk. S egyik leves, amit a kiskorukban igencsak válogatós gyerekeink szívesen megettek.Szüleim kis szülőfalujában, a Szilágyság hepehupái között így készült a tojásleves. Lisztes rántottát kell sütni, s az van belefőzve kockákra vágva a babérleveles-ecetes lébe. Elég egyszerű, könnyű leves, ami mellé kiadósabb második fogás dukál.
Hozzávalók:2 púpozott evőkanál liszt6 tojássó, bors, paprikakevés olaj3-4 babérlevélpetrezselyem1 teáskanál házi ételízesítő1 evőkanál liszt és 3 dl tej a habaráshoz3-4 evőkanál almaecetÍgy készült:Két liternyi vizet sóval, babérlevéllel, kevés petrezselyemmel, ételízesítővel főni teszek.A lisztet előbb 2 tojással simára keverem, majd egyenként hozzáadtam a többi tojást, mindegyikkel felvertem. Sót, borsot, paprikát kevertem bele.Teflonserpenyőben pici olajat tettem, mikor már meleg, beleöntöttem a tojásos keveréket. Mikor egyik fele megsült, lapos fakanállal átfordítottam a másik felére. Mikor az is megsült, kockákra vágtam. Természetesen nem késsel, az nem tenne jót a serpenyőnek, hanem a fakanál élével.Mikor felfőtt a víz, beletettem a tojáskockákat.
A lisztet a tejjel elkevertem. Előbb kevéssel, majd hozzáadtam a többit is.A tojás előbb nagyon megnő a fővő vízben, de a hideg tej hozzáadásával összeesik. A tejjel is felfőztem, az ecettel ízesítettem. Pici paprikát tettem még bele, hogy ne legyen sápadt a leves. Megkóstoltam, ha kell, még sózom.Biztosan sokaknak furcsa, de érdemes kipróbálni. Mi így szoktuk meg, így szeretjük.

Címkék

Leves